Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Senior craftswoman working with hand tools in carpentery workshop.
Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images

Bejelentette megszűnését egy magyarországi párt

Bejelentette megszűnését a Nyugdíjasok Pártja 50+ nevű szervezet, amely eddig a magyar nyugdíjasok országos szintű képviseletét látta el. Döntésüket nem indokolták.

Megszűnik és egyesületként sem működik tovább a Nyugdíjasok Pártja 50+ nevű szervezet – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki értesítőjéből.

„Kinyilvánítjuk, hogy a megszűnt párt helyett egyesületi formában nem kívánjuk a szervezetet fenntartani, kinyilvánítjuk a szervezet mai nappal történő jogutód nélküli feloszlását” – idézi nyilatkozatukat az Index.

A párt korábbi önmeghatározásában azt írta, „a Nyugdíjasok Pártja 50+ az a párt, amely felelősséggel és nagy hatékonysággal vállalja a magyar nyugdíjasok országos szintű képviseletét. Mindenféle megkülönböztetés nélkül”.

Közlésük alapján a szervezetnek semminemű tartozása nincs, és hitelt sem nyújtott senkinek, egyszersmind kérték a párt hitelezőit, hogy a közlemény megjelenésétől számított 90 napon belül jelentsék be a követeléseiket.

A párt nem kíván olyan alapítványt létrehozni, amelynek a megszűnésekor a vagyonát átadja. A párt úgy határoz, hogy a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonát már működő alapítvány javára felajánlja – tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×