Infostart.hu
eur:
351.82
usd:
303.83
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

BRFK : eredményes a fokozott rendőri jelenlét a gödöllői HÉV-vonalon

Július óta több mint háromezer embert igazoltattak és 140-et állítottak elő a gödöllői HÉV Budapesti szakaszán a fővárosi rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság július elején intézkedés-sorozatot indított el a H8-as és H9-es HÉV budapesti szakaszának ellenőrzésére. Az összehangolt akció kiterjed a szerelvényekre, megállókra, valamint az Örs vezér terére. A cél, hogy visszaszorítsák a szabálysértések és a bűncselekmények számát, a helyszínen elfogják az elkövetőket, illetve fellépjenek minden olyan magatartásformával szemben, melyek az utazóközönséget joggal zavarják.

Az ellenőrzésekben a BRFK Közrendvédelmi Főosztály mellett részt vesz a X., XIV., XVI. kerületi rendőrkapitányságok, valamint a Készenléti Rendőrség állománya, együttműködve a polgárőrséggel, a kerületi önkormányzatok közterület-felügyeleteivel, valamint a MÁV-HÉV Zrt. rendészeti csoportjával.

A tájékoztatás szerint eddig 3295 embert igazoltattak, 140 embert elfogtak vagy előállítottak, közülük 21-et körözés alapján,

27-et kábítószer birtoklása, 26-ot más bűncselekmények gyanúja miatt. Harminc embert mintavételre állítottak elő, mert felmerült, hogy kábítószert fogyasztottak. A rendőrök 21 alkalommal szabtak ki bírságot, 37 esetben tettek feljelentést különböző szabálysértések miatt.

A rendőrség tudatta azt is, hogy legutóbb augusztus 7-én tartottak ilyen komplex ellenőrzést a gödöllői HÉV Budapesti szakaszán. A rendőrök ekkor 179 embert igazoltattak, egyet szabálysértés miatt állítottak elő, kettőt pedig mintavétel céljából, mert felmerült a kábítószerfogyasztás gyanúja. Közterületi alkoholfogyasztásért három emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést.

Címlapról ajánljuk
Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely
exkluzív

Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint konstruktív egyeztetés kezdődött a Pénzügyminisztériummal, aminek az lett az eredménye, hogy Budapest október 15-ig kapott haladékot a szolidaritási adó befizetésére. Karácsony Gergely az InfoRádióban elmondta: ez alatt az idő alatt olyan megoldást kell találni, ami a kormánynak és a fővárosnak is megfelelő, tartalmaz válságkezelő intézkedéseket és hosszú távú megoldásokat is.

Meglepetés a sok piros lap, ez lesz-e a „divat” a futball-vb-n?

A labdarúgó-világbajnokság első játéknapjának történései közül a nyitómeccs három piros lapja adta a legnagyobb beszédtémát. Aligha meglepő: ilyen még egyszer sem fordult elő egy vb első találkozóján.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×