Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
324.53
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Sunrise@dawn Photography/Getty Images

Megfulladnak a halak a vízben – a kánikula hatásai

Az aszályos idő miatt nagy bajban a halgazdaságok. Csökken a vízszint, melegszik a víz, és a védett madarak is tizedelik a halállományt.

Idén is aszály sújtja a magyar mezőgazdaságot. Több mint egy hónapja alig esett az eső, az elmúlt hetek hőhullámai után a halastavak vízszintje kritikus szintre csökkentek. A halak élettere lecsökkent, és további nehézség, hogy az állományt pusztítják a védett madarak is.

"Amikor másfél méter víz van legalább egy tóban, addig nincs baj, hiszen a gémek és a halfogyasztók általában a széleken tudnak szelektíven táplálkozni. Most azonban

már a fekete gólyák is itt táplálkoznak, mert a kiszáradt földeken nem találnak semmit"

– mondta Lévai Ferenc az InfoRádióban. Hozzátette, hogy a halastavak üzemeltetői minden reggel lélegeztető eszközökkel pótolják az oxigént, a 30 fokos vízben a halak ugyanis fuldokolnak.

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint csak kotrással lehet a víztározó képességet megtartani, hiszen a 60-100 éves halastavakban az iszap vastagsága már eléri az egy métert is. Lévai Ferenc arra is figyelmeztet, hogy többhetes hőhullámokra lehet számítani, a kiszáradást pedig csak a víztározó kapacitásokat növelésével lehetne megakadályozni.

"Azok a vízellátó rendszerek, amelyeket megépítettünk, 50-60-70 évvel ezelőtt elöregedtek. Az országban 220 ezer hektárt öntöztek 1880 és 1890 között. Ma 40 ezer hektárt se tudunk öntözni. Miközben a mezőgazdaságnak minden liter vízre szüksége lenne. A kora tavaszi időszakban van víz az országban, csak nem tudjuk visszatartani. Magyarországba befolyik 10-11 köbkilométernyi víz, csak ki is folyik belőle" – fogalmazott a szóvivő.

Lévai Ferenc úgy látja, hogy nagyon nehéz lesz a halgazdaságok jövője, kotrás és vízvisszatartó tárgyak telepítése nélkül le fog csökkenni a tározókapacitás az országban.

"Öntözés nélkül semmilyen mezőgazdaság nem fog létezni, a nagy vízigényű növények, a hibrid kukorica, minden, amiben Magyarország erős tudna lenni, a vetőmagtermelés, nem tud meglenni víz nélkül. Tehát aki felelősséggel gondolkodik az ország sorsában, annak a vízgazdálkodásra kellene kelnie, feküdnie, mert enélkül ez az ország ki fog száradni" – fejtette ki. Hozzátette, hogy szerencsére az utóbbi napokban lehűlt az éjszaka, ami nagy segítség, mert csökken a párolgás mértéke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×