Infostart.hu
eur:
353.94
usd:
306.08
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
A Sándor-palota által közreadott képen Sulyok Tamás köztársasági elnök beszél az Andrzej Duda lengyel államfővel a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón a lengyelországi Ószandecen (Stary Sacz) 2024. március 22-én.
Nyitókép: MTI/Sándor-palota/Érdi Róbert

Sulyok Tamás még nem írt alá kegyelmi kérvényt - itt az államfői indoklás

"Kiegészítő és kivételes" - Az államfő Facebook-videót tett közzé arról, miként tekint a kegyelmi jogkörre.

Ismert, a bicskei pedofilügyben bűnsegédként elítélt K. Endrének korábban kegyelmet adott államfő, Novák Katalin és a kegyelmi kérvényt igazságügyi miniszterként szintén aláíró Varga Judit belebukott a botrányba, a kegyelmet "kijáró" Balog Zoltán elnöki tanácsadó, református egyházi vezető pedig több pozíciójáról is lemondott.

Az ügy mentén kiderült, számos kegyelmi kérvényre mondhatott igen a lemondott államfő, ezek részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra, az mindenesetre Sulyok Tamás hivatalba lépett köztársasági elnök szakított elődje gyakorlatával, nem mondott igent eddig egyetlen kegyelmi kérvényre sem, a héten pedig azt megmagyarázta, hogy miért. A magyarázatból Facebook-videót is készített az államfő.

Mint a hvg.hu cikkéből kiderül, "több száz ügyet parkoltat" a Sándor-palota, tehát sem támogató, sem elutasító döntés nem született még idén.

"Mindenki által tudott, hogy köztársasági elnökként élhetek az egyéni kegyelmezés jogával. Viszont nyomatékosan hangsúlyozom, hogy erre a jogkörre úgy tekintek, mint kiegészítő és kivételes hatáskörre, amely

semmiképpen sem irányulhat a bíróság döntésének felülbírálatára"

- fogalmazott a március 5-én hivatalba lépett Sulyok Tamás.

Az államfő mindezt bírák előtt mondta, méghozzá a Bíróságok Napján, még július 15-én hétfőn az Országos Bírósági Hivatalban tett látogatásán.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×