Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.56
bux:
151845.93
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Facebook/Nyitott Főzdék Napja

Nagy nap közeledik, ezt nem hagyhatják ki a sörimádók

Május utolsó szombatján újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. Knap Gábor főszervező az InfoRádióban elmondta: az idei Nyitott főzdék napján a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban.

Május 25-én, szombaton ismét megnyitják kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy vendégül lássák a sörszerető közönséget a Nyitott főzdék napján. Idén a különleges fűszerekkel készülő sörök kerülnek a középpontba. Országszerte változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várják a látogatókat a hazai kisüzemek.

Knap Gábor főszervező az InfoRádióban elmondta: immár ötödik alkalommal rendezik meg a Nyitott főzdék napját, amelyhez idén eddig mintegy húsz kisüzemi sörfőzde csatlakozott. A rendezvény ötlete a Covid-időszak kellős közepén fogalmazódott meg, amikor a főzdék legnagyobb értékesítési volumenét biztosító vendéglátóipar szinte teljesen leállt, és ezáltal nagy bajba kerültek a kisüzemek.

A szervezők akkor határoztak úgy, hogy egy programsorozat keretében el kellene vinni az embereket oda, ahol a söröket készítik, és jó lenne nekik megmutatni azt is, hogy milyen alapanyagokból, illetve milyen eljárással készülnek a kisüzemi sörök.

Knap Gábor hozzátette: három kötelező programpontot kell teljesíteniük a rendezvényhez csatlakozó sörfőzdéknek:

  • látogatható legyen a vendégek számára és meg lehessen nézni belülről az adott üzemet,
  • a bejárási lehetőség mellett meg lehessen nézni azt is, hogy milyen folyamatok során születik a sör,
  • kóstolási és vásárlási lehetőség.

A főszervező elmondta: mindezek mellett további érdekes programokkal is készülnek, melyek sora még bővülhet a következő hetekben, ugyanis az előző években is jellemző volt, hogy még az utolsó napokban is csatlakoztak üzemek a kezdeményezéshez. Kiemelte, hogy idén egy igazán kivételes helyszínen egy külön rendezvénnyel is készülnek, amely a hivatalos program része lesz, és két héttel a Nyitott főzdék napja előtt tartják.

Természetesen az időjárástól is függ, hogy mennyien vesznek majd részt a programokon, de az elmúlt évek tapasztalatai szerint idén is több ezer sörkedvelő megjelenésére számítanak a főzdék országszerte. Az eddigi jelentkezések alapján Vastól egészen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéig számos helyen nyitva lesznek a kisüzemi főzdék a nagyközönség előtt.

„A szervezőkön és a programokon nem fog múlni, hogy megint akár tízezrek elmenjenek sörfőzdéket nézni”

– állapította meg Knap Gábor.

Idén a Nyitott főzdék napjának kiemelt témája a sör és a fűszer lesz. A különféle fűszerek használata – a csalántól a szerecsendión át a citrushéjig – ugyanis az évszázadok alatt általánossá vált az egyes sörkultúrákban. Knap Gábor szerint ezért számos klasszikus sörtípus besorolható a „sör és a fűszer” kategóriába, de lesznek olyan kisüzemek is, amelyek kifejezetten a Nyitott főzdék napjára meghökkentő, fűszeres sörök bemutatásával készülnek.

A főszervező végül elmondta azt is, hogy a látogatók szavazatainak összesítése után

megválasztják a nyitott főzdék legnépszerűbb sörét is.

A szavazatokat a rendezvény hivatalos honlapján lehet leadni, ahol egy térképen már az is látható, mely főzdék igazolták vissza, hogy május 25-én bejárási lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek.

Az elmúlt években a kezdeményezésnek köszönhetően mintegy negyven különféle sörfőzde nyílt meg a vendégek előtt országszerte, és a szervezők számításai szerint körülbelül négyszáz csoportos főzdelátogatás valósult meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×