Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Hospital with corridor and bed without persons in landscape format
Nyitókép: upixa/Getty Images

Megszólalt a nyíregyházi kórház a kismamák tragédiájáról

Év végén két hasonló tragédia is történt a nyíregyházi kórházban, ráadásul szinte ugyanakkor: két fiatal édesanya vesztette életét szülés után.

„Miután régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon, az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is” – nyilatkozta a Gyerekszoba.hu-nak Vitkai Éva, a nyíregyházi kórház kommunikációs vezetője azzal kapcsolatban, hogy az intézményben tavaly novemberben két kismama halt meg két napon belül. A tragédiákról itt írtunk bővebben.

A kórház tájékoztatása szerint a két kismama ellátását nem ugyanaz a kezelőorvos és ügyeletes csapat végezte. „Osztályunk a megye vezető kórházi osztálya, évente több mint ötezer szülés zajlik itt, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is.

A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat.

Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani” – tette hozzá Vitkai Éva.

„Minden emberi élet elvesztése megterheli a gyógyító-ápoló személyzetet, de a szomorú esetek okainak feltárása is segíti a további gyógyító munkát. Intézményünk és az osztály munkatársai ezúton is együttérzésüket fejezik ki a hozzátartozók részére” – fogalmazott a kommunikációs vezető. Jelezte: azok a várandósok, akik a közeljövőben a nyíregyházi kórházban hozzák majd világra a babájukat, és a történtek után úgy érzik, hogy lelki támogatásra szorulnak, kérhetnek pszichológiai támogatást.

Címlapról ajánljuk
Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Egy pillanatra most felcsillan a béke reménye a világon – Irántól Ukrajnáig, a Szentföldtől Rómáig. Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg Rómában.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×