Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Novák Katalin köztársasági elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök tárgyal a Sándor-palotában 2023. december 18-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

"Törökország kulcsország Magyarország számára" - mondta Novák Katalin az elnöki találkozó után

Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdogant, Törökország elnökét - közölte a Sándor-palota.

Novák Katalin a Sándor-palotában négyszemközt tárgyalt a török elnökkel. A köztársasági elnök a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Törökország kulcsország Magyarország számára az illegális migráció feltartóztatása, valamint az energiabiztonság szempontjából, de fontos szerepe van az ukrajnai háború, valamint a közel-keleti konfliktus tekintetében is, amelyekről szintén tárgyalt a két államfő. Törökország NATO tagállamként is szövetségese Magyarországnak.

A NATO kapcsán a két elnök az Észak-Atlanti Szövetség keleti szárnyának kihívásairól, illetve bővítésének nehézségeiről is egyeztetett.

Mindkét elnök örömét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumán jók és egyre erősödnek a magyar-török kapcsolatok. Mindketten üdvözölték, hogy ennek jeleként a török elnök magyarországi látogatása alkalmával 17 megállapodás aláírására kerül sor, köztük a két ország közötti kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás aláírására is.

Novák Katalin örömét fejezte ki, amiért a két ország között családügyi kérdésekben is együttműködés jön létre.

A Magyarország és Törökország közötti együttműködés jó példája a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából meghirdetett, most kezdődő magyar-török közös kulturális évad, amely hűen tükrözi majd a két ország kultúrájának gazdagságát és közös pontjait, és amelynek megszervezéséhez nyújtott segítséget kölcsönösen megköszönte egymásnak a két államfő - írták.

Közölték azt is, hogy Novák Katalin és Recep Tayyip Erdogan részt vesznek a magyar-török közös kulturális évad hétfői nyitókoncertjén a Művészetek Palotájában.

Erdogan elnök az idén másodszor látogat Magyarországra, a két államfő pedig idén harmadszor találkozik személyesen egymással, ami kifejezi a két ország közötti stratégiai fontosságú baráti kapcsolatokat - írták a közleményben, hozzátéve: Novák Katalin előbb a 2023. március 29. és 31. közötti törökországi hivatalos látogatásán folytatott megbeszélést Erdogan elnökkel Ankarában, majd augusztus 20-án Budapesten.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×