Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.54
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Kisgyermekes szülők figyelem, 40 ezer forintot kaphat az államtól

Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába visszatérésének támogatására az ország egész területéről.

A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése – olvasható az államkincstár közleményében.

Ismertetik, hogy a támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében – például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, mini bölcsődében – való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe.

A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik:

  • 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és
  • a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni.

A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973 szülő élt ezzel a támogatással.

A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-ig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-ig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig – olvasható.

Hangsúlyozták, a kormány kiemelt célja a gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. Ezért a családalapításra készülők számára továbbra is elérhető a családi adókedvezmény, a csok, a falusi csok, a gyed, a diplomás gyed, a fiatal házasok adókedvezménye és a babaváró támogatás is, valamint új elem, hogy 2023 januárjától szja-mentességet kapnak azok a 30 év alatti fiatal nők, akik gyermeket vállalnak – tájékoztatott a MÁK.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×