Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.84
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Abstract Technology Binary Code Dark Red Background. Cyber Attack, Ransomware, Malware, Scareware Concept
Nyitókép: WhataWin/Getty Images

Csaknem minden tizedik magyarnál célba érnek a kiberbűnözők

Egyre változatosabb visszaélési módszerekkel jelentkeznek az adathalászok; Magyarországon éves szinten több száz millió forintot csalnak ki az emberektől az online térben – hangzott el a csütörtökön tartott szakmai konzultáción, amelyen az OTP Bank és az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK), illetve vármegyei rendőr-főkapitányságok szakemberei vettek részt.

Közleményükben felidézték az egyeztetésbe bevont pénzintézet tavalyi reprezentatív kutatását, mely szerint mára szinte mindenki hallott már a bankok nevével visszaélve elkövetett csalásokról. A válaszadók majdnem felénél már próbálkoztak a csalók, százból 14 megkérdezett áldozatul is esett valamilyen csalásnak, százból kilenc főnek pedig anyagi kára is keletkezett a visszaélésből.

Sonjic László, az OTP Bank Informatikai és Bankbiztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója a rendezvényen elmondta, hogy a közvélekedés szerint a veszélyeztetettség mértéke nő a kor előrehaladtával. Ezt a feltételezést viszont kutatási adataik nem igazolták vissza, lényegében azok közül, akik gyakrabban használják az online felületeket, szinte mindenki ki van téve a csalási veszélynek – fűzte hozzá.

Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes azt emelte ki, hogy

a digitális pénzügyi bűnözők ma elsősorban a fogyasztók érzelmi manipulálásával, megtévesztésével támadnak.

Felidézte, hogy a rendőrség a csalások számának csökkentése érdekében szorosan együttműködik a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével; a partnerek közösen oktatási programot indítottak novemberében Kiberpajzs néven. A kampány a banki ügyfeleket szólítja meg, segít felismerni a kiber-biztonsági kockázatokat, illetve ezek elleni fellépés módszereit mutatja be – fejtette ki.

A közleményben összegezték: ha az ügyfél elbizonytalanodik, inkább keresse fel saját bankját és ne indítson telefonálás közben tranzakciókat, ne adja meg adatait egy váratlanul felbukkanó oldalon.

A csalásokat csak az ügyfelek maguk előzhetik meg,

azzal, ha körültekintően járnak el: mindig alaposan nézzék meg a kapott üzenetet és csakis arra a műveletre adjanak engedélyt, amit ténylegesen el szeretnének végezni.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×