Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Lázár János építési és beruházási miniszter a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági fórumon Debrecenben 2022. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Miniszteri meghallgatás - Lázár János fontosnak érezte kiteríteni a kártyáit

A vasúti közlekedés komoly fennakadásainak napján vendégeskedett az Országgyűlés gazdasági bizottságában az új közlekedési miniszter. Lázár János részletesen beszélt a MÁV-val, a Volánnal és az autópályákkal kapcsolatos terveiről.

Lázár János szerint a tömegközlekedést a kötött pályára kell alapozni, mert a magyarok 70 százaléka ingázik, de ehhez most naponta az optimális 50 percnél jóval többet kell utaznia. A vasút azonban „borzalmas” állapotban van – ismerte el a miniszter –, ugyanis a vonatok – a több mint 8000 kilométeres pályaszakasz felén érvényben lévő sebességkorlátozás, valamint az 50 éves mozdonyok miatt – naponta 150-200 órát késnek. Ezzel szemben a HÉV nem késik – tette hozzá a miniszter, aki szerint pályakorszűretés nélkül nem lesz versenyképes a vasút, de ehhez évente 60-70 milliárd forintot kell rákölteni.

A tárcavezető szerint a 6000 járművel közlekedő és 10 ezer sofőr foglalkoztató Volánnál 10 év alá kell szorítani a buszok életkorát. Lázár János megígérte, hogy 2023 végére a MÁV-nak és a Volánnak közös tarifarendszere és menetrendje lesz. Megjegyezte, jelen pillanatban is zajlanak informatikai fejlesztések európai uniós forrásokból, de az elmúlt két hét felülvizsgálatai alapján világossá vált a számára, hogy ezt január 1-jével nem lehet bevezetni. Lázár János tájékoztatása szerint az első lépés az egységes bérletvásárlás bevezetése lesz, de nem az egységes menetrendet és az egységes tarifarendszert jelenti.

Lázár János a közúti közlekedés témáját érintve emlékeztetett rá, hogy a kormány minden autópályát ki akar vinni az országhatárig és az összes megyei jogú várost be szeretné kötni a gyorsforgalmi hálózatba. A lakosság jelentős része sohasem fog tudni lemondani arról, hogy autóval közlekedjen – közölte a miniszter, aki az ellenzéki vezetésű fővárossal is létrehoz egy állandó egyeztetési fórumot.

Lázár János a tárcája másik szakterületére rátérve jelezte, hogy elkészült egy kerettörvény-javaslat, amely megváltoztatja az állami beruházások teljes rendszerét, de mielőtt beterjeszti az Országgyűlésnek, egyeztet róla az Európai Bizottsággal. A bürokrácia csökkentése és a versenyképesség növelése érdekében kidolgoznak egy másik építési kerettörvényt is, ami tavasszal kerül a parlament elé, és jelenleg 80 szakmai szervezettel tárgyalnak róla – tette hozzá Lázár János, akinek egyébként a vonatkozó jogszabályok regnáló miniszterként nem tették kötelezővé a hétfői meghallgatást, de fontosnak tartotta, hogy ismertesse a döntéseit és a terveit az Országgyűlés gazdasági bizottságával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×