Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.21
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Magyar Autóklub

Célt ért az Autóklub: nem zárják le a pesti alsó rakpartot

Megállapodás született a főváros és az Autóklub (MAK), valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között.

Az Autóklub tájékoztatása szerint, a 2022. október 27-én aláírt nyilatkozat alapján a résztvevő szervezetek mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá oly módon, hogy a főváros figyelembe veszi az MAK és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, illetve vállalja, hogy a rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, melyek nem befolyásolják a rakpart közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét.

Valamennyi partner támogatja továbbá, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a próbaidőszakok eredményeinek értékelésére. A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.

A MAK továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson – írták közleményükben.

További információ elérhető a MAK weboldalán.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×