Infostart.hu
eur:
361.35
usd:
317.77
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek (Liga) május 26-án megválasztott új elnöke a szakszervezet budapesti székházában 2016. május 30-án. Az elnök asszony Gaskó Istvánt váltja a Liga élén.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Mészáros Melinda: bérkompenzáció nélkül nagyon súlyos lesz a helyzet

A 2023-as minimálbérről szóló háromoldalú egyeztetések október 12-én kezdődnek.

Komolyan érinti a megnövekedett infláció a munkavállalókat. Amikor év elején a bértárgyalásokon megállapodtunk, még nem tudhattuk, milyen gazdasági változásokkal kerülünk szembe – mondta az InfoRádióban Mészáros Melinda, a LIGA szakszervezet elnöke.

Azoknál a vállalatoknál, ahol az érdekképviseletek bérmegállapodást kötöttek, már tavasszal a folyamatokat látva igyekeztek további kiegészítő egyezségeket kötni. Ennek eredményeként a legtöbb munkáltatónál kompenzációs juttatás fizetésében állapodtak meg.

A minimálbérről már tavaly megállapodtak, de ennek korrigálására a szakszervezet elnöke szerint nincs lehetőség. Azonban

október 12-én kezdődnek a háromoldalú egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről.

Az egyeztetés jelenlegi fázisában azonban még nem beszélnek konkrét összegekről és számokról.

Mészáros Melinda kifejtette: most azokat a háttérinformációkat várják a kormánytól, amelyekre megalapozott álláspontot lehet kialakítani a gazdasági és a munkavállalói oldalról. Olyan alapszámokat, alapértéket vesznek figyelembe, ami a makrogazdaság szempontjából fontos: ilyen a gazdasági növekedés, a hatékonyság alakulása és a megnövekedett inflációs mérték.

Azoknál az állami vállalatoknál, ahol többéves bérmegállapodás volt, és jelezték, hogy nem lesz bérkompenzáció – mint a Magyar Posta esetében –, valóban "nagyon súlyos a helyzet". Más a helyzet aversenyszféra munkáltatóinál, ahol a munkavállalók megtartása és a termelés biztonsága miatt további kompenzációs juttatásokban gondolkodtak.

Az állami közszolgáltató szektorban úgy tűnik, "bebetonozottnak" tekintik a 2021-2023-as hároméves bérmegállapodást,

amely összességében 15 százalékos mértékű bérfejlesztést biztosít.

Mészáros Melinda szerint ma már egyértelműen látszik, hogy ez nagyon kevés, de a jövő év még ennél is kritikusabb."Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy jövő évben összességében kétszázalékos bérfejlesztés lenne. Ezt a helyzetet mi nem tartjuk elfogadhatónak" – jelentette ki.

A versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívása mellett kezdeményezték a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának összehívását. Újra szeretnék értékelni a bérmegállapodást, ami érinti a vasúttársaságot, a Volán-társaságot, a Magyar Postát, a teljes állami kézben kezelt vízügyi ágazat vállalkozásait és a villamosenergia-ipart. "Ezeken a területeken nagyon komoly előrelépés szükséges" – jegyezte meg Mészáros Melinda, a LIGA szakszervezet elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×