Infostart.hu
eur:
387.91
usd:
329.41
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának 5 évre kinevezett főigazgatója, aki interjút adott az MTI újságírójának 2021. január 18-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Koronavírus - Nagyon sok az új fertőzött, de súlyos betegek kevesen lesznek

A vírus omikron variánsára továbbra is igaz, hogy enyhébb tüneteket okoz, viszont nagyon fertőző, "gyakorlatilag a falon is átmegy".

A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak "elvétve" vannak páciensek.

Wikonkál Norbert Miklós az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta: a Honvédkórház több városi egészségügyi intézmény munkáját is koordinálja, és az utóbbi időben partnereiket is arra kérik, hogy nyissanak új ágyakat a járvány erősödése miatt.

"Nem százas nagyságrendben egyelőre, hanem húszat-tizenötöt naponta" - fűzte hozzá.

Kérdésre kifejtette, hogy a vírus omikron variánsára továbbra is igaz, hogy enyhébb tüneteket okoz, viszont nagyon fertőző, "gyakorlatilag a falon is átmegy".

A főigazgató azt javasolta, hogy akinek felsőlégúti panasza van, hordjon maszkot és tartson távolságot az emberektől.

Hangsúlyozta, hogy szokatlan az, hogy a járvány nyáron sem nyugszik. Az is újdonság, hogy a gyerekek sokkal erősebb tünetekkel esnek át a betegségen. Magas láz, rossz közérzet és étvágytalanság is jelentkezhet náluk - tette hozzá.

Wikonkál Norbert Miklós hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele és az önkéntes maszkhordás továbbra is nagyon jó döntés. Augusztustól - hetente kétszer - újra lehet majd bejelentkezés nélkül is oltást felvenni a Honvédkórházban - jelezte.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×