Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

E-biciklikkel vágtathatnak a postások

A beszerzés értéke mintegy egymilliárd forint.

Az év végéig legalább 1200 elektromos rásegítésű kerékpárt kapnak a postások és 2023-ban további 500 jármű érkezhet - tudatta a Magyar Posta Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a társaság 2023 elejéig megnégyszerezi elektromos meghajtású kerékpárjainak számát kézbesítői számára; a beszerzés értéke mintegy egymilliárd forint.

Azt írták, hogy a cég folyamatosan újítja meg járműparkját, a gépjárművek, valamint a két- és háromkerekű segédmotorkerékpárok mellett 2021-ben elektromos meghajtású kerékpárokra is sikeres közbeszerzést bonyolított le a társaság.

Az új kerékpárokat azokban a járásokban fogják használni, ahol az útvonal hosszabb, vagy emelkedőkkel tarkított, valamint a küldemények száma megköveteli a könnyítést. Az első 300 kerékpár március végéig megérkezik, az érintett posták munkatársai azonnal használatba vehetik azokat - tették hozzá.

Közölték azt is, a Pedelec rendszerű kerékpár egy rásegítőmotorral 25 kilométer per óra sebességig megkönnyíti a jármű hajtását.

"A Magyar Posta mintegy ötezer darabos járműflottával rendelkezik, amelyek együttesen egy év alatt több mint 88 millió kilométert tesznek meg. Jelenleg több mint 4400 kézbesítő közlekedik kerékpárral, és már mintegy 500-an használnak elektromos meghajtású biciklit" - jelezték.

A közlemény szerint a Magyar Posta megújította segédmotor-flottájának egy részét, valamint tervezi háromkerekű elektromos segédmotorok tömeges üzembe állítását is.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×