Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Aerial view of Lake Velencei in Hungary
Nyitókép: anderm/Getty Images

A Velencei-tó pótlása a két tározót is megviselte – petícióval állt elő Pátka

A község vezetője azt kéri, hogy a vízpótlás közben a Pátkai- és Zámolyi-víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, és az alacsony vízállás miatt rendeljenek el rekultivációs kotrását.

A Porfolio felidézi, hogy múlt augusztusban Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztosa úgy fogalmazott, a normális szinthez képest 80 centiméter hiányzik a Velencei-tó vízszintjéből. A politikus kiemelte, hogy a tó vízgyűjtője nagyon kis terület, ezért nagyon érzékeny a csapadékviszonyokra. Az elmúlt években pedig „félsivatagi” csapadékmennyiség volt a vízgyűjtő területen. Részben ennek volt eredménye az idén nyár elején tapasztalt tömeges halpusztulás a tavon. Tessely Zoltán akkor közölte azt is, hogy készült egy akcióterv, mely alapján 40 milliárdos beruházással rendezni lehetne a tó vízszabályozását, ám ezt a kormány nem fogadta el.

A vízügy végül a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározókból kezdte pótolni a vizet, de az hamar elfogyott. Korábbi tájékoztatásuk szerint a tározókból leeresztett víz mindössze 4 centimétert emelt a Velencei-tó szintjén. Közben a rendkívül alacsony vízállás a Pátkai- és a Zámolyi-víztározóban is veszélyezteti a helyi élővilágot, illetve a tározók így nem képesek megfelelő minőségű vizet tárolni a Velencei-tó számára.

Ezért is nyújtott be a pátkai polgármester civil támogatás mellett egy petíciót Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, melyben kérik a Velencei-tó egyik fő vízgyűjtőjét jelentő Császár-víz, Rovákja patak, Burján árok, továbbá a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározó

„jókarbantartását, valamint rekultivációs kotrását”

a szélsőségesen alacsony vízállás miatt annak érdekében, hogy a tározók jó minőségű és a helyi élővilágot is megőrizni képes vízmennyiségű víztartalékot tudjanak raktározni.

A Velencei-tó vízpótlása mellett azt is kérik, a megvalósítás során vegyék figyelembe a területen lévő Natura 2000-es területek, a Vértesi Natúrpark és a műemlékvédők érdekeit is. „A fentiek értelmében kezdeményezzük a szereplők bevonásával egy önálló Velencei-tó törvény létrehozását is” – idézi a gazdasági portál a petíciót, amit kedd késő délutánik 429-en írtak alá.

Annak indoklásában a többi között kifejtik, hogy az alacsony vízállást kihasználva éppen azért lenne fontos az azonnali mederkotrás elrendelése, hogy egy jövőbeli csapadékos időszak már megfelelő mennyiségű és minőségű víz betárolására legyen alkalmas.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×