Infostart.hu
eur:
358.72
usd:
309.07
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Az ellenzék belső vizsgálatot követel az Emminél a Schadl-Völner ügyben

Több kérdésre is választ vár az ellenzék.

Az ellenzék közös képviselőjelöltjei belső vizsgálatot követeltek az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) a végrehajtóknál történt letartóztatások ügyében.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 15. számú választókörzetében azt mondta, a "Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózatról" szóló cikkek rámutattak, hogy az állam lényegében egy "végrehajtói maffiahálózatot" működtet.

Kiemelte, a kabinet megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne az ügyhöz, pedig "egészen a központig és egészen a miniszterelnökig vezetnek a szálak".

Kunhalmi Ágnes azt mondta: az Emminek meg kell válaszolnia, hogy indult-e belső vizsgálat a sajtóban megjelent korrupciós információk alapján, továbbá az ott ismertetett kenőpénzekből kapott-e a miniszter vagy a felsőoktatásért felelős államtitkár.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 4. számú választókörzetében azt mondta, hogy a kormány teljes tevékenysége egy az "államot leuraló bűnszervezet" kiépítésére irányult az elmúlt 12 évben.

"Orbán Viktor és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott, az ítéletet pedig április 3-án a választók fogják kimondani felettük" - tette hozzá Tordai Bence.

Berecz Mátyás, az ellenzék közös képviselőjelöltje Heves megye 1. számú választókörzetében azt kérdezte, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár miért nem nyilatkozott még az ügyben.

Az ellenzéki politikus szerint emellett arra is választ vár Rogán Antaltól, hogy tudott-e "kabinetvezetője és Schadl György közös ügyeiről".

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 18. számú választókörzetében úgy fogalmazott, miközben a "mindennapi emberek éhbérért robotolnak", a kiváltságos réteg "egymásnak osztogatja a zsíros falatokat", és bármit el tud intézni olyan embereken keresztül, mint Schadl György.

Az ellenzék célja, hogy az április 3-i parlamenti választáson megváltoztassa ezt az "urambátyám rendszert" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×