Infostart.hu
eur:
378.78
usd:
321.74
bux:
126534.75
2026. március 2. hétfő Lujza
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 6-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Még negyedmillió magyar nyilatkozatát várják még az idén

Félmillióan már kitöltötték az szja-visszaigényléshez szükséges nyilatkozatot.

Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja – közölte Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a gyermekes családok 2022-ben egy évnyi adót kapnak vissza, együttesen 600 milliárd forintot. Az összegek azonban csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét – szögezte le Tállai András.

Mint mondta: ebből a szempontból fontos mérföldkő az adó-visszatérítés folyamatában a december 31-i időpont, amely az egyszerűen kitölthető, úgynevezett VISSZADO-nyilatkozat beküldésének határideje. Ez az az űrlap, ami a leglényegesebb gyakorlati kérdést rendezi: hova is küldje a pénzt az állam – jegyezte meg az államtitkár.

A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot,

csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez.

Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem; de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét – összegezte Tállai András.

Az adóvisszatérítés nem veszhet el, még akkor sem, ha valaki lekési a szilveszteri határidőt – húzta alá az államtitkár. Megjegyezte, hogy a késedelem ugyanakkor nemcsak későbbi utalást, hanem némi adminisztrációs többletfeladatot is jelent. Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki – ismertette Tállai András.

Éppen ezért annak a mintegy negyedmillió szülőnek, akitől még várja a hiányzó adatokat az adóhivatal, érdemes az elkövetkező két hétben néhány percet szánni a VISSZADO-nyilatkozat kitöltésére – javasolta az államtitkár.

Az adóhivatal honlapjáról érhető el és tölthető ki legegyszerűbben a VISSZADO-nyilatkozat. Az előtöltött nyilatkozaton a NAV által ismert adatok is ellenőrizhetők.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×