Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
311.49
bux:
140410
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nagy Gábor Tamás jelenlegi polgármester, az I. kerület Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón mutatja be választási programját Budapesten, a Budavári Fidesz-irodában 2019. szeptember 12-én. A Fidesz-KDNP választási programja az I. kerületben eredményeken és konkrét terveken alapul - jelentette ki Nagy Gábor Tamás.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Kiderült, miért mondott le a fővárosi képviselőségről Nagy Gábor Tamás

A fidesz politikusa, aki összeférhetetlenség miatt vált meg mandátumától, külföldre megy.

Litvániában lesz konzul Nagy Gábor Tamás, volt I. kerületi fideszes polgármester, ezért mondott le összeférhetetlenségre hivatkozva fővárosi képviselői mandátumáról – tudta meg a Telex. A politikus, az okot megerősítve, közölte: „16 évnyi országgyűlési képviselőség után kézenfekvőnek tűnt, hogy a közszolgálatban folytassam”.

Az I. kerület volt polgármesterét elmondása szerint mindig is érdekelte a külpolitika, Litvániát pedig kijelölték számára. Azt, hogy mikor fogja elfoglalni hivatalát, még ő sem tudja pontosan.

Nagy Gábor Tamás helyét a fővárosi közgyűlésben Wintermantel Zsolt veszi át, aki a lap szerint jó eséllyel a 2022-es országgyűlési választásokon fog indulni egyéniben a 11. választókerületben, Újpesten.

„A jelenlegi állapotok miatt keserű szájízzel, de annál elszántabban megyek a Közgyűlésbe” – olvasható Wintermantel Facebook-oldalán. A politikus szerint „Budapestnek a mocsárból való kiszabadulásra van szüksége.”

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×