Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: pixabay

Nagyot emelkedhet a polgármesteri fizetés

Bő 200 ezer forinttal 1,5 millió forintra emelkedhet a főpolgármester havi illetménye, ha az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság által megszavazott változtatást.

A testület úgy határozott: a kulturális törvényjavaslat módosításával januártól minden településvezető illetménye emelkedni fog. A fővárosi kerületvezetők és a megyei jogú városok polgármestereinek díjazása 1,3 millió forintra nőhet az eddigi szűk 1 millióról, míg a kisebb települések vezetőinek illetménye ezen összeg bizonyos százalékára nő a település lélekszámától függően.

Így egy több mint 30 ezres lélekszámú város polgármesterének díjazása az 1,3 millió forint 85 százaléka, vagyis 1,1 millió forint lesz, míg egy 500 fő alatti település vezetőjének juttatása az 1,3 millió forint 40 százaléka, vagyis 520 ezer forint. Az elfogadott változtatás e két kategória között további ötöt határoz meg.

A bizottság a kulturális törvényjavaslat módosítása keretében vagyonjuttatásokról is döntött.

Ennek értelmében a Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt.-hez kerül egy a budapesti Hajógyári-szigeten lévő üdülő, sporttelep és park.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez kerülnek azok a kalocsai ingatlanok, amelyeken jelenleg is egy román-gótikus székesegyház feltárása zajlik. Az egyház ugyanis vállalta a régészeti emlékek megóvásának és bemutatásának feladatait.

Szintén vagyont kap a vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosítása által a Tiszántúli Református Egyházkerület: a berekfürdői üdülők felsőoktatási és köznevelési feladatokat segítenek majd. A Don Bosco Szalézi Társaság egy budapesti, Árpád úti ingatlanhoz jut nevelési, oktatási feladatai segítésére.

Közös kérelemmel fordult a kormányhoz a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség, valamint a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelség az egykori Rendőrtiszti Főiskola budapesti, Farkasvölgyi úti, jelenleg nem használt komplexumának tulajdonba adása érdekében. Itt közös beruházásként felsőoktatási keresztény diákotthont kívánnak létrehozni. Az állam elidegenítési tilalom és hasznosítási kötelezettség fenntartása mellett adja át azokat.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Egy híján húsz kérdés és válasz: készülhetünk a nagy átrendeződésre a magyar ingatlanpiacon

Egy híján húsz kérdés és válasz: készülhetünk a nagy átrendeződésre a magyar ingatlanpiacon

Óriási érdeklődés mellett, több mint 800 fő részvételével rendezte meg kedden a Portfolio az év legnagyobb ingatlanpiaci konferenciáját, a Property Investment Forum 2026-ot, amelyről itt tudósítottunk. Az ingatlanszektor szereplőinek rendezvényén a lelkes közönség szavazatai segítségével nyilvánított véleményt az ingatlanpiacról, a befektetésektől az egyes szektorokon át a finanszírozásig; ennek a szavazásnak az eredményeit mutatjuk most be 19 ábrán. A legfontosabb kérdésre pedig - mégis mi lesz itt idén? - a Portfolio közönségszavazása szerint a válaszadók kétharmada átpozicionálásra és a hazai ingatlanpiac újrarendeződésére számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×