Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.57
bux:
120860.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A Kisalföldön is öröm lesz nyeregbe pattanni

Győr és Pannonhalma között összesen 17,7 kilométer hosszú kerékpárút épül, amelyből 11,6 kilométer teljesen új építésű szakasz lesz.

A befejező munkákat végzi a kivitelező Colas Út Építőipari Zrt. a két települést összekötő kerékpárúton. A kerékpáros útvonal fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában – és a Modern Városok Program keretében – hazai finanszírozásból valósul meg, nettó 1,8 milliárd forint értékben – írja a magyarepitok.hu.

Győr és Pannonhalma összesen 17,7 kilométer hosszú kerékpárút épül, amelyből 11,6 kilométer teljesen új építésű szakasz. További 6,1 kilométeren pedig a meglévő mezőgazdasági, önkormányzati, valamint gyalog- és kerékpárutakat újították fel, szélesítették ki, illetve közlekedést segítő burkolati jeleket festettek fel. A teljes szakaszon 495 darab KRESZ táblát helyeztek ki, ezzel segítve az eligazodást és a biztonságos közlekedést. Sőt, Győrújbarát és Écs településeken két új fény- és félsorompóval is biztosított vasúti átjárót létesítettek a kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetésének érdekében.

Győrben, Győrújbaráton és Écsen egy–egy, míg Pannonhalma területén további három pihenési lehetőséget alakítanak ki a beruházás keretében.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×