Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.72
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Magyar Kerékpárosklub

A tavak is népszerűek, de Békéscsabán van az igazi kerékpáros főutca

Háromnegyedével többen kerékpároztak tavaly a Balatonnál és a Tisza-tónál - derült ki az ITM által közzétett részletes adatokból.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly júliustól októberig végzett kézi forgalomszámlást 106 helyszínen, Budapesten kívül az ország minden részében, megyénként több ponton is. A szakemberek egy-egy nyári hétköznapon és hétvégén, majd egy őszi hétköznapon napi 15 órában, reggel hattól este kilencig, óránkénti bontásban rögzítették az elhaladó kerékpárosok számát. A helyszínek többségén a megelőző évek hasonló felmérései során is dolgoztak, közel kétharmadukról már négyévnyi adat áll rendelkezésre.

A 2020-as mérési eredmények a korábbi trendet folytatva a szabadidős forgalom nagymértékű, átlagosan 17 százalékos növekedését mutatják. Új jelenség, hogy tavaly a hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron mintegy 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. A változás összefügghet azzal, hogy a koronavírus megjelenése miatt sokan a tömegközlekedési eszközök helyett ültek biciklire.

Megyei összevetésben jól kirajzolódik, hogy a nagy kiterjedésű síkvidéki területekkel és tömegeket vonzó turisztikai célpontokkal rendelkező megyékben továbbra is az átlagosnál magasabb a kerékpáros forgalom. A hivatáscélú kerékpározás nagyobb arányban van jelen az Alföldön, míg Fejér, Somogy és Zala megyékre a szabadidős kerekezés túlsúlya jellemző.

Az egyes mérőpontokat vizsgálva a vidéki Magyarország kerékpáros főutcájának a békéscsabai Andrássy út tűnik, ahol három nap alatt 13459 biciklistát számoltak meg. Ezt

  • a szegedi Oskola utca (8334), majd
  • a debreceni Kossuth tér (7375) követi.

Nyugaton a nagy tavak viszik a prímet,

  • a fonyódi Fürdő utca (4891) mögött
  • a Velencei-tó menti Pákozd-Dinnyés a második (4652),
  • aztán újra a Balaton jön, a siófoki Baross hídon megfordult 4378 kerekessel.

A nyugati országrész legforgalmasabbnak bizonyult, nem vízparti helyszíne a szombathelyi Szent Márton utca (4330), az első ötbe itt még a 2020-as Év kerékpárútja cím nyertesének, az Által-ér völgyi kerékpárútnak a tatai vége is befért (3982).

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a legnagyobb, 76 százalék feletti átlagos növekedést a Balatonnál és a Tisza-tónál tapasztalták. Jelezte, a forgalomszámlálás látványosan visszaigazolja a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések indokoltságát, a környezetkímélő közlekedési módot népszerűsítő hatásokat is. Hozzátette: 2020-ban készült el a Tisza-tavi kerékpárutat bezáró szakasz az ország egyik legszebb kerékpáros hídjával. A júniusban átadott beruházás tette körbekerekezhetővé a tavat, és ez rögtön meglátszik az adatokban is: a tiszaörvényi mérőpontnál a 2019-es mintegy ezerhétszázhoz képest tavaly 2636 biciklista haladt el.

„Még nagyobb arányú forgalomnövekedést hozott a Budapest-Szentendre összeköttetés fejlesztése, a budakalászi Duna sétányon szintén nagyjából ezerhétszázról 3095-re nőtt a kerékpáros forgalom. A kormány 2030-ig 15 ezer kilométerre bővíti a kiépített és kijelölt bicikliutak összes hosszát, még vonzóbb feltételeket biztosítva a munkába vagy kirándulni kerekezők számára” – fejtette ki.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese az InfoRádiónak azt mondta: az adatokból látszik, hogy nagy igény van a közlekedési célú és a szabadidős célú kerékpározásra is. Tavaly március óta nőtt meg a kerékpározók száma, és látszik, hogy ez országos trend. A helyi fejlesztések is sokat számítanak - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×