Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.06
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a kinevezését követően a Sándor-palotában 2019. szeptember 4-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Maruzsa Zoltán a védekezésről: az történt, amit sejtettünk és reméltünk

Sikeres a védekezés a köznevelési intézményekben, a meghozott óvintézkedéseknek és a gyors, határozott tanügyi döntéseknek köszönhetően alacsony volt a fertőzések száma szeptemberben – mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.

Maruzsa Zoltán tájékoztatása szerint a tanévkezdéskor megfigyelt esetszám-emelkedés szeptember végére megállt, illetve csökkenésbe fordult. Vagyis – az Emmi ajánlásával – az intézmények részéről, még augusztusban kidolgozott metódusok, preventív intézkedések sikeresen tartják távol az iskolák döntő többségétől a fertőzést. Mindez összefüggésben állhat azzal a trenddel is, hogy a járvány nem a fiatal korosztályok irányába terjed – tette hozzá a köznevelésért felelős államtitkár, megerősítve az országos tisztifőorvos szavait, miszerint a 14 éven aluli fertőzöttek aránya a napi esetszámokban 4–5 százalék környékére süllyedt az elmúlt időszakban. Vagyis

nem az óvódás és általános iskolás korosztály az érintett, ami elsősorban a sikeres védekezésre vezethető vissza.

Kiemelte, a járványügyi helyzetben, mint az mára már köztudott, pontos számokról csak nagy–nagy óvatossággal lehet nyilatkozni, különösen több hónap távlatában, de jelenleg a várakozásoknak megfelelően alakult az elmúlt bő egy hónap, és az intézményeknek csak egy viszonylag kis százalékában jelentek meg egyedileg fertőzések, döntő többségükben viszont sikerült ennek a megakadályozása. Konkrét adatokra fordítva, a szerdai napon országosan 25 óvodában volt rendkívüli szünet, ami a 2947 intézménynek a 0,84 százaléka, illetve 88 iskola esetében működtek tantermen kívüli digitális rendben egyes osztályok, ami alatta marad a 3 százaléknak. Az történt, amit sejtettünk–reméltünk – fogalmazott Maruzsa Zoltán –, megerősítendő azt, hogy

a jelenlegi védekezési metódus, legalábbis a köznevelés vonatkozásában, folytatható.

(A csütörtöki adatokban sincs nagyságrendi változás: 30 óvodában és 6 iskolában rendelt el az operatív törzs rendkívüli szünetet, 121 osztálynál és 6 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet.)

A védekezéshez szükséges eszközökkel kapcsolatban megjegyezte, október elsejétől új elem a hőmérsékletmérés bevezetése, amihez 41 ezer kézi hőmérőt biztosítottak valamennyi köznevelési intézmény számára, ahogyan tanévkezdéskor fertőtlenítőszereket is – nagyjából egy hónapra elegendőt –, és a napokban zajlik az októberi mennyiség kiszállítása a fenntartókon keresztül. Miután hatalmas mennyiségről van szó, az eszközök a biztonságos ellátásért központilag vannak biztosítva, hiszen, mint hangsúlyozta, mindenki érdeke, hogy az oktatás, a köznevelés rendszere működőképes maradjon.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×