Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.09
bux:
145464.45
2026. november 2. hétfő Achilles
Péter simogatja újszülött kislánya Zora fejét egy budapesti lakásban 2014. február 20-án reggel. Éva és Péter első gyermeke, egy most hároméves kisfiú, kórházban született. Az otthonszülés szabályozásáról szóló 2011 májusától hatályos jogszabály adta lehetőséggel élve úgy döntöttek, második gyermeküket saját otthonukban szeretnék világra hozni.
Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

1522-vel több gyerek született, mint tavaly ilyenkor, így is fogy a népesség

A Központi Statisztikai Hivatal friss népesedési számokkal jelentkezett csütörtökön.

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első négy hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 6,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az év első négy hónapjában 29 280 gyerek született, 1522-vel több, mint tavaly ilyenkor. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül január-februárban 8,8, március-áprilisban pedig 2,1 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

2020. január-áprilisban

45 015-en haltak meg, 3055-tel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

A jelentős csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. Januárban 15, februárban 9,8 százalékkal kevesebben, míg március-áprilisban 1,4 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, a halálozások számának jelentős csökkenése, és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt:

16 190 pár házasodott össze, másfélszer annyi, mint tavaly ilyenkor.

Januárban 97, februárban 140, márciusban 77, áprilisban pedig 8,8 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak.

Ezer lakosra 9,1 élve születés és 13,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 1 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első négy hónapjában ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5 ezrelékes értéke 2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A parlamentben fontos döntések jönnek: napirenden lesznek a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok, a milliárdosok vagyonadója, az új legfőbb ügyész megválasztása, a december 24-i munkaszüneti nap és a költségvetés is, az ülés 13 órakor kezdődik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét, és jelenleg sem a rendszer átalakítása áll a tárca szakmai munkájának középpontjában. A minisztérium ugyanakkor olyan energetikai feltételeket akar teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×