Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Botár Gergely

Kvótaper - Varga Judit válaszolt a Magyarországot is elmarasztaló döntésre

"Bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé. Különösen felháborító ez annak tükrében, hogy a 2015-ös kvótahatározatokat szinte egyetlen másik tagállam sem teljesítette maradéktalanul" - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Varga Judit az Európai Unió Bíróságának csütörtökön kihirdetett ítéletére reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Európai Bizottság 2017-ben csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított eljárást, amiért nem voltak hajlandóak teljesíteni az Európába özönlő migránsok áthelyezésére vonatkozó határozatot. Pedig ekkor már egyértelműen látható volt, hogy a 2015-ös "kvótahatározatokat" szinte egyetlen tagállam sem hajtotta végre teljes mértékben.

Hangsúlyozta: a bizottság nyilvánvalóan diszkriminatív módon járt el, amikor kizárólag ezt a három tagállamot vonta eljárás alá. Ráadásul a fellépése okafogyottá is vált, hiszen a "kvótahatározatok" csak 2017 őszéig voltak hatályban.

"Az ítéletnek nincs további következménye. Mivel a kvótahatározatok már régen hatályukat veszítették, nincs kötelezettségünk arra, hogy menedékkérőket vegyünk át" - jelentette ki az igazságügyi miniszter. Szerinte "az eljárás csak ártott az Európai Unió menekültügyi rendszerének, hiszen a migrációs krízist továbbra sem a menedékkérők kötelező átvétele oldja meg".

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×