Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
Elhasznált és hátrahagyott szilveszteri pirotechnikai eszközök egy debreceni lakótelep parkjában 2020. január 1-jén.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Budai Gyula bekeményítene a petárdázókkal szemben

Februárban törvénymódosítást kezdeményez a petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében Budai Gyula. A korábban ügyészként és büntető ügyvédként is dolgozó fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádiónak elmondta: a tervezet benyújtása előtt társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben.

Az emberek és az állatok testi épségét is veszélyezteti a petárdázás szilveszterkor – indokolta javaslatát Budai Gyula.

„Lassan már nem lehet kimenni Budapesten a Nagykörútra, vagy egyéb helyekre este nyolc órától anélkül, hogy a testi épsége veszélybe kerüljön azáltal, hogy néhány őrült össze-vissza dobálja a petárdát, lövi a tűzijátékot – fogalmazott. – Azt gondolom, hogy kereteket kell szabni, és

hiába számít jelenleg a petárdázás szabálysértésnek, ez nem megfelelő visszatartó erő az emberek számára.”

Bűncselekménnyé kell nyilvánítani a petárdázást – tette hozzá Budai Gyula. A képviselő ugyanakkor az önkormányzatoknak továbbra is meghagyná azt a jogi lehetőséget, hogy – ha akarnak – helyben tűzijátékot tartsanak.

A sikerhez persze az is kell, folytatta, hogy a petárdázás esetén majd a törvény teljes szigorával lépjenek föl a rendőrök, lépjen föl az ügyészség vagy a bíróság.

„A mai napig

nagyon várom, hogy legyen egy olyan bíróság, amely állatkínzás miatt végrehajtandó börtönbüntetést szab ki,

még ha csak rövid idejűt is, azért, mert a bíróságnak erre lehetősége van. Ugyanezt várom a petárdázás ügyében” – hangsúlyozta.

Budai Gyula a tervezet benyújtása előtt társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben.

„Felvettem a kapcsolatot a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségének elnökével is, akivel konzultációt fogok kezdeményezni. Illetőleg a Fiatal Családosok Klubja is jelezte, hogy szigorítást szeretne ebben a kérdésben. Tehát mielőtt ebből bármiféle javaslat születik a parlamentben, és a parlamenti pártok megvitathatják, azelőtt egy

szeléskörű társadalmi egyeztetést szeretnék.

Mind a különböző kutyás szervezetekkel, mind pedig a civil szervezetekkel” – ismételte meg.

A petárdázás jelenleg szabálysértésnek minősül, ami akár 160 ezer forintos bírsággal is sújtható.

Szilveszterkor több mint 50 tüzet, és több balesetet is okoztak a különféle pirotechnikai eszközök: a mentőket 14 esethez riasztották, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×