Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.48
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Egy tanár készül kiosztani a feladatlapokat a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium nyolcosztályos évfolyamaira felvételizőknek az írásbeli vizsga kezdete előtt, 2013. január 18-án. Országosan a 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Több mint 32 ezer pedagógus kap béremelést jövőre

Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a lapnak rámutatott, hogy a 2020. július elsején életbe lépő, minden korábbinál jelentősebb béremelés lehetővé teszi a legjobb szakemberek megtartását és újak bevonását a szakképzésbe óraadóként a piaci szférából. A jövőben az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel. A túlságosan merev bértáblával járó közalkalmazotti törvény hatálya alól való kikerülés így a szakmai érdekképviseletek által is régóta várt teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését eredményezi.

Mint mondta, a több mint 32 ezer pedagógust érintő fizetésemelés mértéke országos átlagban harminc százalékos lehet.

A béremeléshez a költségvetés évi 35 milliárd forint többletforrást biztosít.

A törvénytervezet szerint megújuló továbbképzési rendszer biztosítja majd, hogy a tanároknak a technológiai és a gazdasági fejlődéssel lépést tartó, naprakész tudásuk legyen: a szakképzésben oktatóknak négyévente kell továbbképzéseken részt venniük. Az igazgatók háromévente értékelik is a tanárokat a szakképző intézményre szabott módszertan szerint.

Jól járnak a szakképzést választó diákok is, hiszen míg ma csak a hiányszakmákban tanulók kapnak ösztöndíjat, a jövőben mindenki fog, amelynek mértéke a tanulmányi eredményektől függ. Új elem a törvényben az akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez. Évente kétezer diák - hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel - Apáczai-ösztöndíjra is pályázhat - írja a Magyar Nemzet.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×