Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
309.25
bux:
134050.16
2026. április 27. hétfő Zita

Durva részletek az eltűnt újpesti autókereskedő ügyében

Emberöléssel gyanúsítanak három férfit azzal összefüggésben, hogy eltűnt egy autókereskedő Újpestről több mint két hete - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.

Pál Adrián közölte: május 7-én jelezte egy újpesti nő, hogy miután élettársa, egy 47 éves férfi előző délelőtt elment otthonról, nem adott magáról életjelet.

Az eljárásba a célkörözési osztályon kívül már másnap bekapcsolódott az életvédelmi osztály is, és május 11-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

A rendőrség látókörébe három férfi került, ők csütörtöki kihallgatásuk során folyamatosan ellentmondásokba keveredtek. Ketten végül beismerték, hogy megölték az eltűnt vállalkozót, egyikőjük azonban megtagadta a vallomást.

A 47 éves férfit megfojtották, holttestét Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben.

Az áldozatot péntek reggel kihantolták, megkezdték a szemlét és a soron kívüli boncolást.

Pál Adrián közölte, hogy a gyilkosság hátterében adósság áll:

a három gyanúsított tartozott a férfinak.

Az összeg nagyságrendjéről ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni az ezredes.

A három gyanúsított egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük szentendrei. A megölt férfi jól ismerte őket.

Az autókereskedővel Újpesten találkoztak, Pál Adrián szóhasználata szerint onnan "vitték" őt Szentendrére, és a gyilkosság már a Pest megyei településen történt. A bűncselekmény helyszínének közelében ásták el az áldozat holttestét.

A három gyanúsított őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi a letartóztatásukat. Egyelőre emberöléssel gyanúsítják őket, a minősítés azonban még változhat - mondta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Pál Adrián hangsúlyozta, hogy - amint azt a rendőrség már korábban is kiemelte - nincs összefüggés az Újpestről eltűnt vállalkozó és egy másik, a Pest megyei Maglódról eltűnt autókereskedő ügye között. Kérdésre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy mivel mindketten gépjárműveket értékesítettek, akár ismerhették is egymást. Erre vonatkozó adat azonban nincs.

Címlapról ajánljuk
Washingtonba látogat a brit királyi pár – viszik a kormányfőt is, akinek küzdenie kell

Washingtonba látogat a brit királyi pár – viszik a kormányfőt is, akinek küzdenie kell

Az amerikai elnök elleni újabb merényletkísérlet egy időre megakasztani látszott III. Károly angol király és Kamilla királyné hivatalos amerikai látogatását. Végül pótlólagos egyeztetések után úgy döntöttek, hogy a tervezett időben elutazik Washingtonba a királyi pár. Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem docense beszélt a részletekről az InfoRádióban.

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

A választási vereség utáni második héten látványosan felgyorsultak a politikai folyamatok, elsősorban a hatalomból távozó kormánypártok oldalán, a Fidesz–KDNP térfelén. Magyar Péter leendő miniszterelnök folyamatosan ismerteti az új kabinet minisztereinek névsorát, a hét elejére ígérte többek között a belügyi és az igazságügyi tárcák leendő vezetőinek bemutatását. Eközben egyre több hír érkezik arról, hogy vagyonkimentésekbe kezdtek politikai és üzleti érdekkörök. Az új kormány már aktívan tárgyal az uniós források hazahozataláról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×