Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend vezetője a Hajléktalan Jézus szobra mellett a VIII. kerületi Horváth Mihály téren az alkotás átadásán 2017. április 11-én. A Jézust padon fekvő hajléktalanként megjelenítő Krisztus-ábrázolás Timothy Schmalz kanadai szobrász alkotása, első példányát 2013-ban helyezték el Torontóban. A szobor egy-egy példányát azóta több nagyvárosban is elhelyezték.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Kozma Imre: nem állhatunk másként azokhoz, akik saját hibájukból kerültek nehéz helyzetbe

Nem szabad különbséget tenni azok között, akik saját hibájukból kerültek nehéz helyzetbe és azok között, akik például üldözöttek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak nem elsősorban szolgálata, hanem küldetése van - mondta az Arénában Kozma Imre.

"Felelősek vagyunk egymásért. Ha ez nem hatja át az ember gondolkodását, magatartását, cselekedeteit, akkor bizony igen könnyen szolgáltatássá degradálódik a szolgálat is"

– tette hozzá az irgalmasrendi szerzetes.

A szolgálat alapító elnöke hangsúlyozta, nem azért van felelősségünk a másik felé, mert a közösségünk tagja, hanem egyszerűen azért, mert ő is ember. Nem állhatunk másképpen azokhoz, akik a saját hibájukból sodródtak a társadalom perifériájára, mint azokhoz, akiket valamilyen kényszerítő körülmény sodort oda.

Mint mondta, a társadalom különbséget tesz, de a szeretetszolgálat munkatársainak csak annyi a különbség, hogy amikor a gyógyírt keresik a helyzetre, nehezebb a dolguk akkor, amikor valaki önhibájából került abban a helyzetbe, amiben van. Példaként a hajléktalanok problémáját említette Kozma Imre.

„Mi elsősorban nem azzal foglalkozunk, hogy miért került oda, ezzel csak akkor foglalkozunk, amikor már jelen vagyunk az életükben”.

Ez a máltai jelenlét program - hangsúlyozta a szeretetszolgálat alapítója. A gyakorlati munkáról szólva a Máltai Szeretetszolgálat vezetője egyebek között arról beszélt, hogy egy telepfelszámolás, -integráció esetén kitelepülnek a helyszínre, jelen vannak, és ott segítenek a rászorulóknak a saját eszközeikkel.

Kozma Imre nagyon fontosnak nevezte, hogy tudatosítsák a rászorulókban: a szolgálat értük van, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet az érdekükben. Ez azonban nem könnyű munka, sok konfliktussal jár, és önkénteseket is egyre nehezebb találni.

A cél az, hogy az emberek, akikből aztán önkéntesek lesznek felismerjék, hogy képesek vagyunk egymásért tenni "– mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×