Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nádas szélén, stégről horgászó férfi kapásra vár Balatonszepezd körzetében.
Nyitókép: H. Szabó Sándor

Változások a Balatonnál

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.

Szári Zsolt elmondta, idén hetedik éve nem emelkednek a horgászjegy-árak a Balatonnál. Tavaly több mint 91 ezer területi jegyet adott el a cég (ebből 1,4 ezer volt a behúzós horgászjegy), amiből 788 millió forint bevétele származott. Ez 7 százalékkal múlja felül a 2017-es év hasonló bevételét - tette hozzá.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy február 1-től öt pontban módosul a Balatoni Horgászrend.

A módosítások közül kiemelte, hogy a jövőben elkobozhatják, vagy visszaengedhetik a halőrök a felügyelet nélkül hagyott kifogott halakat. Változás lesz az is, hogy míg korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott egy második éves területi jegyet, ez a lehetőség mostantól megszűnik. A többi módosításra formai okból volt szükség, illetve a Zala-hídnál történő horgászatra vonatkozik - fűzte hozzá.

Egy új jogszabályi változásnak köszönhetően a halgazdálkodó döntheti el, engedi-e a korábban novembertől március közepéig tiltott szonárhasználatot. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken - mondta el a vezérigazgató. Enyhítés lesz az is, hogy a Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni a jövőben.

Szigorítani fogják ugyanakkor a szabályszegések szankcionálását, különösen a fogott halak beírásának elmulasztása esetén: egyetlen hal beírásának elmulasztása egy év eltiltást vonhat maga után - olvasható a társaság honlapján.

Szári Zsolt az idei év legnagyobb gyarapodásának nevezte a cég életében, hogy tavaszra elkészül, és a szezonra megkezdheti működését egy 300 millió forintból megvalósuló keszthelyi horgászcentrum.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×