Infostart.hu
eur:
381.86
usd:
327.7
bux:
109447.22
2025. december 5. péntek Vilma

20 milliárd forintot kapnak az egészségügyi és szociális szakdolgozók

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést - mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, az előrehozás mellett pedig azért döntöttek, mert ezt a szakszervezetek kérték.

Ez 20 milliárd forint kiadást jelent, amelyet a 2018-as költségvetésben elfogadott 200 milliárd forint fölötti tartalékból finanszíroznak - ismertette Varga Mihály.

Emlékeztetett, hogy 2018-ban is emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosul.

Varga Mihály elmondta azt is, hogy 2017-ben 12 százalékos bruttó bérnövekedés volt, az állami szférában a pedagógusoknál, rendvédelmi dolgozóknál, az Országgyűlés, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozóinál, a vízügyi ágazatban, a mentőszolgálatnál, a bírói és ügyészi területen, a postánál, illetve az állami közlekedési vállalatoknál is jelentős bérnövekedések voltak.

A nemzetgazdasági miniszter emellett örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a versenyszféra is hasonló mértékű bérnövekedést produkált tavaly.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Kukásautó-kartellt csípett el a GVH, másfél milliárdos bírság lett belőle

Kukásautó-kartellt csípett el a GVH, másfél milliárdos bírság lett belőle

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekord összegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×