Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Szavazásra buzdít a Válasszunk! 2018

Szavazásra buzdít a Válasszunk! 2018

Zászlót bontott a "Válasszunk! 2018" elnevezésű, korábbi kormánytagokból álló szervezet, amely az Orbán-kormány leváltásának céljával kívánja voksolásra buzdítani a választókat.

A rendszerváltás utáni hat volt kormány több miniszterének és államtitkárának részvételével megalakult a „Válasszunk! 2018” csoport, amelynek Balázs Péter volt külügyminiszter a vezetője – jelentette be a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján Németh Péter, a Népszava korábbi főszerkesztője. A csoport tagjai:

  • Andor László volt uniós biztos
  • Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter
  • Bod Péter Ákos korábbi ipari és kereskedelmi miniszter, illetve jegybankelnök
  • Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke
  • Göncz Kinga volt külügyminiszter
  • Holoda Attila, a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára
  • Lévai Katalin korábbi miniszter, EP-képviselő,
  • Pusztai Erzsébet volt miniszter
  • Raskó György volt államtitkár
  • Székely Tamás volt miniszter

Balázs Péter kijelentette, hogy e kezdeményezéssel nem kívánnak egyik párt elé vagy mögé sem beállni.

"Osztjuk azokat az aggodalmakat, félelmeket és azt a felelősséget, hogy az ország sorsa rossz irányba fordult, és azért nem állunk pártok mögé, mert az a célunk, hogy a választók menjenek el és ők válasszanak majd maguknak a demokratikus ellenzék pártjai közül" - mondta a csoport vezetője.

Balázs Péter mellett az esemény más résztvevői is hangsúlyozták, hogy a demokratikus jelöltek megválasztását szorgalmazzák, majd a helyzet tisztázásaképp a Jobbikra vonatkozó kérdésre kijelentették, hogy e párttal nincs kapcsolatuk, ám ha egy képviselőjelölt magáévá teszi nyolc pontban megfogalmazott törekvéseiket, akkor támogatni fogják.

A várható tevékenységükre vonatkozó kérdésre Balázs Péter úgy felelt, hogy együttes szereplésükkel elsőként példát mutatnak, majd eseményeket kívánnak szervezni a bizonytalan szavazók megszólítására.

"A célunk egy félelem és szorongás nélküli ország, amely biztonságot ad a polgárainak, amely a jövőjét építi. Európai, modern és nemzeti Magyarország találná meg a helyét abban a világban, amely a 21. században körvonalazódik" - mondta Balázs Péter.

Bár a résztvevők úgy látják, hogy az általuk demokratikusnak tartott pártoknak minden körzetben egyetlen jelöltet kellene állítaniuk a kormánypártok indulói ellen, illetve egyetlen miniszterelnök-jelöltet Orbán Viktorral szemben, Balázs Péter újságírói kérdésre nem nevezte meg, hogy kit preferálnának e posztra, mint mondta, erről az érintett pártoknak kell megállapodniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×