Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Ez a sorsa a konténerbe dobott ruhaadománynak

Ez a sorsa a konténerbe dobott ruhaadománynak

Magyarországon 1400-1500 használtruha gyűjtő konténert működtet a Textrade Kft. A ruhákat válogatják, továbbadják vagy újrahasznosítják, egy részüket pedig a Vöröskeresztnek adományozzák.

Az InfoRádió több hallgatója is jelezte, hogy több helyen is zsúfolásig telt és már a környezetét szennyező használtruha-gyűjtő konténert látott Budapesten. A konténereket hetente ürítik, így a működtető cég arra kéri a felhasználókat, hogyha megtelt konténert látnak, hívják őket, és azt soron kívül kiürítik.

Hartai Mihály, a Textrade Kft. kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, hogy a ruhaállomány jelentős része Nyugat-Európából érkezik, Magyarországon 3-4 ezer tonna használt ruha gyűlik össze évente gyűjtő konténerekből.  A cég semmilyen állami támogatást nem kap, a saját tevékenységének a nyereségét próbálja maximalizálni.

A vállalkozás alapítása óta hangsúlyt fektetnek a karitatív tevékenységre. Ennek során elsősorban a Vöröskereszttel működnek együtt. A társadalmi szervezet jelentős mennyiségű adományt kap a konténerekből. Megmondják, hogy milyen típusú ruhákra lenne szüksége a különböző alapszervezeteknek, a cég összeválogatja és a helyszínre szállítja a legjobb minőségű használt ruhákat – tájékoztatott a kommunikációs igazgató.

„Nem mi üzemeltetjük a rendszert, csupán igényelhetünk ruhát az összegyűjtött készletből” – magyarázta el Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese az InfoRádiónak. Ez főleg a téli időszakban jelent nagy segítséget.

A főigazgató-helyettes azonban azt javasolja, ha valaki ruhát szeretne adományozni, inkább vigye be a Vöröskereszt helyi irodájába, hiszen a konténerek tartalmának csak egy része kerül hozzájuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×