Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Nagy hír: BMW-t gyárthatnak Magyarországon

Bár a BMW nem épít gyárat, mégis készülhet bajor gépkocsi Magyarországon, ugyanis a neves autóipari beszállító, a Magna International gyárthatja majd az új 5-ös hibridet. A szlovéniai beruházás sorsa bizonytalanná vált, és a Magna most nálunk keres helyszínt - számolt be a Magyar Nemzet.

Töretlen a nimbusza a bajorok kék-fehér prémiummárkájának Magyarországon, ám a gyártó mindeddig elzárkózott a gyártás idetelepítése elől. Bár többször felröppentek ilyen hírek, végül maga Szijjártó Péter külgazgasági és külügyminiszter cáfolta újságírói kérdésre két évvel ezelőtt.

Mint mondta, nem épít majd gyárat nálunk a BMW, de Magyarország a német autógyártó „láthatatlan gyára”, mert annyi magyar beszállítója van, hogy az szinte már egy gyár.

A szlovén Vecer című lap azonban a közelmúltban azt írta, mégis megtörténhet, hogy gyártanak BMW-t Magyarországon.

Mégpedig úgy, hogy a bajorok egyes kisebb szériás modellek gyártását alvállalkozóknak adják ki.

A nemrég a BMW 5-ös széria hibridjeinek gyártását elnyert Magna International idén márciusban jelentette be, hogy 1,3 milliárd dollárból autógyártó üzemet építene a szlovéniai Maribor mellett. A beruházást azonban több helyi gazda is támadta.

Mostanra azonban a legnagyobb probléma, hogy a környezetvédelmi hatóságok még mindig nem engedélyezték a gyárépítést, pedig július elsejéig ígértek döntést.

Ezek után beszélt arról a Magna projektvezetője, David Adam, hogy bár elsősorban Szlovéniával számolnak, már van B tervük is, mégpedig Magyarország, ahol több lehetséges helyszínt is megnéztek már.

A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójaként ismert Magna Internationalnek hamarosan bele kell kezdenie az építkezésbe, mert jelenlegi gyártókapacitásukkal nem tudják teljesíteni a BMW-vel kötött beszállítói megállapodásukat.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×