eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

"Soros György 2"-vel üzletel a Fidesz a Jobbik szerint

A Fidesz a letelepedési kötvények révén egy Soros Györgyhöz hasonló üzletemberrel áll üzleti kapcsolatban - közölte a Jobbik.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: miközben a kormány "egyfajta hadjáratot indított" Soros György ellen a migráció támogatásáért, egy "Soros György 2"-vel üzletel. Kifejtette: Armand Arton, az Arton Capital vezetője egy globalizáció-, bevándorlás- és kvótapárti üzletember, aki 8 milliárd forinthoz jutott a magyar kötvényeken keresztül.

Felmerül, hogy mennyire hiteles a Fidesz politikája, hiszen az illető lényegében ugyanazt vallja, mint Soros György - vetette fel a jobbikos politikus, hozzátéve: Armand Artonnak az a programja, hogy az uniós országok kötvényprogramjaik értékének 2 százalékát fordítsák bevándorlók letelepítésére. Ez 11 milliárd forintot jelentene Magyarországon - jegyezte meg.

Mirkóczki Ádám a "kötvénybiznisz" megszüntetését, a tranzakciók átvilágítását és elszámoltatatást sürgetett.

A szóvivőt kérdezték a vecsési pártszervezetről. Megerősítette, hogy a helyi Jobbik-elnök és néhány tag csütörtökön kilépett a pártból és egy július 8-án alakuló új mozgalomban képzeli el a jövőt. Mindenkinek joga van civil szervezetet, politikai mozgalmat, pártot létrehozni és törvényes rendezvényt szervezni - kommentálta a történteket, jelezve: a Jobbik független az eseménytől és nem is foglalkozik vele.

Megkérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint visszásságokat talált az Európai Bizottság egy 420 milliárd forintos magyar közbeszerzésben. Azt felelte: azon lepődne meg, ha egy közbeszerzés tisztán és jogszerűen történne. Ha a hatóságok rendesen végeznék munkájukat, napi szinten tömegével buknának ki az ilyen ügyek - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×