Infostart.hu
eur:
393.19
usd:
342.83
bux:
122255.73
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Folytatódik az összehangolt támadás

Folytatódik az összehangolt támadás

Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Ezen a héten Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Baranya, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében, valamint Budapesten irtják a rovarokat - közölte az OKF helyettes szóvivője.

Mukics Dániel közölte: a június elején kezdett központi szúnyoggyérítési programban eddig 263 ezer hektárt kezeltek a szakemberek, 566 település körzetében végeztek irtást.

Ha az időjárás lehetővé teszi,

ezen a héten 67 ezer hektáron, 290 településen permeteznek majd

- tette hozzá.

A múlt héten pótolták az időjárás miatt a Balaton térségében elmaradt kezeléseket is, ugyanakkor hétfőtől Dunaújváros térségében már a második teljes körű kezelésre lesz szükség, és ugyanez a helyzet Komáromban és környékén is.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a rovarok ellen.

Az önkormányzatok önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - jelezte Mukics Dániel.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×