eur:
389.15
usd:
360.76
bux:
68463.61
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Szabálytalan középiskola: két év eltiltást kaptak

Két évre elvette az érettségiztetés jogát a Paulay Alapítványi Középiskolától az illetékes miniszter. Balog Zoltán döntése alapján az érintett diákok a Bánki Donát Szakgimnáziumban vizsgáznak, a kormányhivatal által kijelölt vizsgabizottság előtt - írta a hvg.hu.

Megvonta az érettségiztetés jogát a Paulay Alapítványi Középiskolától az Emberi Erőforrások minisztere – tudta meg a hvg.hu. Ennek az oka, hogy a kormányhivatal tavalyi vizsgálata nagyon súlyos jogsértéseket tárt fel ebben a középiskolában - írta a portál.

A kormányhivatal emberei a tavalyi érettségi időszak alatt kivonultak az iskolához, és vizsgálat végén sok diák vizsgaeredményét törölték vagy az eredményén rontottak. (A lapnak nyilatkozó diákok és szülők arra panaszkodtak, vegzálták a tanulókat az érettségin.) A kormányhivatalnak az az internetes oldal keltette fel gyanakvását, amely azt hirdette: egy év alatt érettségihez juthat valaki 8 általánossal is.

A kormányhivatal vizsgálata több szabálytalanságot is megállapított az érettségik és az osztályozó vizsgák kapcsán, így például hogy az intézmény szándékosan visszaélt a tanulmányok lerövidítésére vonatkozó törvényi rendelkezésekkel.

A legsúlyosabb megállapítás ez volt:

"a szakértők egymástól függetlenül arra az álláspontra jutottak, hogy a dolgozatokat egyértelműen manipulálták.

Miközben az érettségi feladatlapon a vizsgázók teljes tudatlanságról mutattak tanúbizonyságot, a dolgozatokhoz csatolt tisztázati lapokon egységesen, szinte szóról szóra megegyező módon szerepeltek a helyes megoldások. Sok esetben a feladatlapon is sikerült feltüntetni a helyes megoldásokat, de azok ugyancsak több vizsgázónál az esszéfeladatok esetében is megegyeztek."

Ezért semmisítették meg vagy módosították az érettségi eredményeit és kezdeményezték tavaly Balog Zoltánnál, hogy vonja meg az érettségiztetés jogát az iskolától. Balog Zoltán miniszter ezt most, pár héttel az érettségi előtt meglépte a 2016/17-es és a 2017/18-as tanévre vonatkozóan. Vizsgaszervező a kormányhivatal lesz, a diákok pedig a Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskolában tehetnek érettségit.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×