Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tarlós visszautasítja a Fidesz frakcióvezetőjének olimpiarendezésre vonatkozó állítását

Tarlós visszautasítja a Fidesz frakcióvezetőjének olimpiarendezésre vonatkozó állítását

Tarlós István az InfoRádiónak nyilatkozva visszautasította Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének állítását, amely szerint csak a főváros ügye lenne a 2024-es olimpia rendezése. A főpolgármester hangsúlyozta: a népszavazást sose ellenezte, az olimpiát pedig sosem erőltette.

A főpolgármester szerint felmondták a másfél évvel ezelőtti nemzeti egységet azok az ellenzéki politikusok, akik meggondolták magukat a 2024-es budapesti olimpiai pályázat ügyében.

Tarlós István az InfoRádióban visszautasította Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének állítását, amely szerint csak a főváros ügye lenne a 2024-es olimpia rendezése.

Emlékeztetett rá, hogy állami megrendelésre megvalósíthatósági tanulmány készült, és az ez alapján összeállított pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság és az Országgyűlés is elfogadta.

Tarlós István beszélt arról is, hogy Fürjes Balázst, az olimpiai pályázat vezetőjét és Borkai Zsoltot a MOB elnökét is meghívja a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére, amelyen az olimpiai pályázat lesz a téma. Az aláírásgyűjtésről pedig úgy vélte: várhatóan 3 hét múlva derül ki hány érvényes aláírást gyűjtött össze a Momentum Egyesület.

Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazást sose ellenezte, az olimpiát pedig sosem erőltette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×