Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
332.07
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ezért maradt le a második svéd gólról Schiffer András

Schiffer András úgy véli, a kormányfő a Jobbiknak üzenhetett azzal, hogy megállapodott az LMP-vel az alkotmánybírók jelöléséről. A Lehet Más a Politika korábbi társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorának volt vendége.

Továbbra is helyesnek tartja az LMP eljárását az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztása ügyében Schiffer András, a Lehet Más a Politika korábbi társelnöke. A ma ügyvédként dolgozó korábbi képviselő arról, hogy miért most kötöttek alkut a kormánypártok az LMP-vel azokról a jelöltekről, akikről még februárban egyeztettek, a következőket mondta:

"Amire én tippelni tudok, az az, hogy nyilván megy egy pártközi, pártpolitikai pókerjátszma, ahol Orbán Viktor fel akarta mutatni, hogy nincs feltétlenül szüksége a Jobbikra. A másik oldalon pedig a miniszterelnök mérlegelte azt, hogy neki nem kedvező döntések a következő 2-3 évben mekkora tehertételt jelentenek. Valószínűleg ezt tette mérlegre és vélhetően bekalkulálta azt, hogy lesznek olyan alkotmánybírósági döntések, amik számára kedvezőtlenek lesznek.

Schiffer András kitért arra is, hogy a sajtóhírekkel szemben, már a múlt heti svéd-magyar labdarúgó mérkőzés előtt egy nappal felhívta őt Gulyás Gergely, hogy a kormánypártok támogatnák a korábban megtárgyalt jelöltek megválasztását.

"Ott, akkor, a svéd-magyar alatt hívott vissza Gergő, akkor beszéltem elég hosszasan Hadházy Ákossal, hogy készítsük elő a másnapi elnökségi döntést, illetve összekötöttem őket, így legalább lemaradtam a második svéd gólról."

Az LMP támogatásával kedden választotta meg az Alkotmánybíróság elnökét és négy új tagját az Országgyűlés. A jelöltekről, a februári eredménytelen egyeztetések után a múlt héten állapodott meg a Fidesz, a KDNP és az LMP. Az MSZP változatlanul törvénysértőnek tartja az új alkotmánybírók megválasztását, és tiltakozott az eljárás miatt a Jobbik is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Az amerikai esést lekövetve, az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont az európai piacnyitás felé tekintve pozitívabbak az előjelek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×