INFORÁDIÓ 
2019. július 15. hétfő
Henrik, Roland

hírek

inforádió

belföld

iskolakezdés

budapest

forgalom

közlekedés

útfelújítás

Így közlekedhet az iskolakezdéskor

Infostart / InfoRádió

Folytatódik a kötöttpályás közlekedés felújítása Budapesten. Október közepéig több, jelentősebb budai főútvonalon lesz forgalmi korlátozás. A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint a nagyobb rekonstrukciókat már elvégezték, így a csütörtöki iskolakezdés nem okoz nagyobb dugókat.

Várhatóan október közepéig felújítják a Villányi úti és az Alkotás utcai villamospályát, akadálymentesítik a peronokat.

Befejeződött a felújítások első üteme, vasárnaptól megnyílt a közúti forgalom előtt a Szabadság híd, és újra járnak a villamosok a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton – emlékeztetett Kardos Zoltán.

A közúti korlátozásokkal kapcsolatban elmondta: a Fehérvári út továbbra is egyirányú maradt befelé, a Mezőkövesd utcától az Építész utcáig, a Lecke utca és a Csurgói út között pedig sávlezárásra kell készülni.

„A Bartók Béla utat a Csiki utcától a Szabadság híd felé lezárták, a forgalmat a befelé egyirányúsított Budafoki útra terelik. Ez is várhatóan október közepéig tart. A Csiki utca egyirányúságát a munkák idejére megfordították a Budafoki út felé” – közölte a BKK Info munkatársa.

A közösségi közlekedéssel kapcsolatban Kardos Zoltán elmondta: a Villányi úti és az Alkotás utcai peronátépítések miatt a 17-es villamos módosított útvonalon, a Krisztina körúton át viszi az utasokat. A 61-es villamos pedig Hűvösvölgytől csak a Széll Kálmán térig közlekedik, a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK Info munkatársa hangsúlyozta: a Villányi úti és az Alkotás utcai villamosmegállók mellett sávelhúzás, útszűkület lesz, de forgalmi sávot nem vesznek el a közúti forgalomtól.

Arra a kérdésre, hogy a BKK felkészült-e arra, hogy a megnövekedett forgalom ne okozzon dugókat a Villányi úti és az Alkotás úthoz kapcsolódó felújításoknál, Kardos Zoltán úgy válaszolt: ezeknek a felújításoknak az ütemezése nem véletlenül alakult így.

„A nagyobb forgalomkorlátozások a dél-budai villamosoknak azt a részét érintette, amelyek a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton közlekednek. Ezeket a tanévkezdésre visszaadták az utazóközönségnek, a 17-es villamos szintén zavartalanul jár. Az autósok pedig ezúttal viszonylag komolyabb korlátozások nélkül, csak leszűkített forgalmi sávokkal, útszűkülettel fognak találkozni” - mondta Kardos Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy a szintén fontos közlekedési útvonalnak számító Fehérvári úton és Bartók Béla úton számít-e arra a BKK, hogy lesznek nagyobb torlódások az iskolakezdéskor, Kardos Zoltán úgy válaszolt, hogy ezt nagyon nehéz előre megjósolni.

„A dél-budai villamosok legnagyobb része zavartalanul fog üzemelni, egyetlen szakaszon, a Móricz Zsigmond körtér és a Széll Kálmán tér között kell pótlóbusszal utazni. A dél-budai peron- és vágányfelújítások második üteme október közepéig tart” - hangsúlyozta a BKK Info munkatársa.

Hozzátette: szeptember első hétvégéjén – 3-án és 4-én – a 3-as metró helyett pótlóbusz jár majd a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között pályakarbantartás miatt.

Kapcsolódó hang

Erre számítson a budapesti utakon az iskolakezdéskor
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018