Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.85
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bakondi: Magyarország mindent megtesz Európa biztonságáért

Magyarország a saját határának őrzésével egyúttal Európa külső határát is őrzi, és mindent megtesz az európai emberek biztonságáért - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bakondi György úgy fogalmazott, hogy ennek történelmi hagyománya van: Magyarország évszázadok óta így cselekszik.

Azt mondta, hogy a határőrizet vagy a népszavazás fontosságát nem azon lehet lemérni, hogy jelenleg hány migráns tartózkodik az országban. A fő szempont az, hogy be kell tartani az Európai Unió jogszabályait - emelte ki.

Felidézte, hogy a migrációs válság kezdetén Magyarországot sok támadás érte a bevezetett intézkedések miatt, ugyanakkor megjegyezte, hogy mára jelentősen megváltozott a helyzet: minden európai állam kormánya érzékelte a lakosság hangulatváltozását, és védekezésbe kezdett.

Hangsúlyozta, hogy már nemcsak a visegrádi négyek, hanem sok más ország is úgy gondolja, éppen elegen jutottak be ellenőrzés nélkül az unió területére, és ezért fontos érdek a belbiztonság megszilárdítása.

Bakondi György arról is beszélt, hogy Magyarország eddig sem engedett és ezt követően sem enged semmiféle zsarolásnak, legyen szó demonstrációról, erőszakos tiltott határátlépésről vagy bármilyen más fenyegetésről. A magyar szigorító intézkedések eredményesek, ugyanis míg tavaly nyáron naponta sok ezren lépték át a határt, most átlagosan csupán mintegy százan kísérlik meg - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×