Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Simicskó: a magyar állam stabil pont a változó világban

A magyar állam stabil pont a változó világban - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szombaton.

Simicskó István kiemelte, a honvédelem "valós nemzeti ügyünk": kultúránk, nyelvünk, nemzeti értékeink, identitásunk, államunk megőrzése mindannyiunk feladata.

Ezzel együtt a haza védelem elsősorban a Magyar Honvédség, és mostantól a szombaton esküt tevő fiatal honvédok feladata is - tette hozzá.

Mint mondta: a történelemre visszatekintve egyetlen állandó, ugyanolyan küldetéssel bíró feladat van, ez a katonai hivatás, amely mindenkor a magyar emberek védelméről, Magyarország biztonságáról szólt.

A katonák avatásukkor most is erre tesznek esküt - fűzte hozzá Simicskó István.

A honvédelmi miniszter megköszönte a frissen avatott honvédtisztek pályaválasztását, helytállását, amelyet most nemcsak egyetemi vizsgáikon, hanem - mint kiemelte - az elmúlt egy évben Magyarország határainak védelmében való közreműködésükkor is bizonyítottak.

Számos új biztonsági kihívás jelent meg. Csak az elmúlt egy évben példa volt erre a tömeges bevándorlás, a terrorcselekmények növekvő száma. Emellett az információs hadviselés korszakát éljük. Sokszor nincs hadüzenet, sem fegyveres küzdelem, a modern háborúk korában a számítógépet, az okostelefonok bekapcsolása is elegendő egy offenzívához - hangsúlyozta.

Simicskó István azt mondta: az államot azért hozták létre, hogy garantálják az ország és állampolgárainak biztonságát.

Magyarország olyan állam, amely "együttműködésre törekszik, megbízható barát és szövetséges", ezzel együtt "élni és boldogulni szeretne". A legfontosabb a magyar emberek és Magyarország biztonságának garantálása - szögezte le a miniszter, kiemelve: ehhez elengedhetetlen a Magyar Honvédség megerősítése.

Simicskó István kiemelte, hogy a következő években több mint duplájára fog emelkedni a honvédelmi költségvetés, újraélesztik a hadiipart, új alapokra helyezve, a civil társadalom bevonásával fejlesztik az Önkéntes Tartalékos Rendszert, megerősítik a katonai hírszerzést és a katonai rendészetet, és folytatják nemzetközi missziós szerepvállalásaikat is. Mindemellett a katonák megbecsülésének jeleként a megkezdett illetményemelést is folytatni fogják - fejtette ki a honvédelmi miniszter.

Idén a Parlament előtti Kossuth téren 104 honvédtisztjelölt tette le katonai esküjét. Ennek részeként, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg.

Az ünnepségen Áder János államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Simicskó István, Benkő Tibor, vezérkari főnök, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, diplomáciai testületek képviselői mellett több száz érdeklődő nézte végig a katonák ünnepélyes avatását.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×