Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

HÉV vagy villamos Csepelen?

Nem a HÉV-et villamosítaná, hanem az észak-déli regionális gyorsvasút, vagyis az 5-ös metró megvalósítását készítené elő a Párbeszéd Magyarországért - mondta az InfoRádiónak a párt elnökségi tagja.

„A Magyar Közlönyben megjelent információk alapján július 20-án született egy kormányhatározat arról, hogy az olimpia rendezéshez kapcsolódó bizonyos beruházások engedélyezési terveinek elkészítéséhez forrást biztosít a kormány. Ebben szerepel a csepeli HÉV villamoshálózatba történő integrálása is” - mondta Hudák János.

A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja hozzátette, ez alapján úgy tűnik, eldöntött tény, hogy villamossá alakítják a HÉV-et, és ennek az engedélyezési tervei készülnek a közeljövőben.

„Szakértők aggályaikat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy ez megvalósítható-e, optimális-e. Még nem tudni, hányas villamosvonalakba akarják integrálni, ezért úgy gondoljuk, amíg ez nem tisztázódik, nem szabad elkészíteni az engedélyezési eljárási terveket ” - hangsúlyozta Hudák János.

Az ellenzéki párt csepeli önkormányzati képviselője kiemelte, álláspontjuk szerint a budapesti hosszú távú tervekben szereplő, 2030-ig előirányozott észak-déli regionális gyorsvasút, az úgynevezett 5-ös metró megvalósítását kellene elkezdeni.

„A jelenlegi csepeli és a ráckevei HÉV összekapcsolását jelentené, sőt a távlati tervek szerint a szentendreivel is össze lehetne kötni. Ha ehelyett a villamossá alakítás történik meg, ez a hosszútávú terv sérül” - jegyezte meg Hudák János.

A PM elnökségi tagja az aggályaikról azt mondta, a villamosítás elfogadott mestertervében több helyen is szerepel, hogy régi Tátra villamosokat használnának a vonalakon, bár ezt a fideszes vezetés többször is cáfolta. A párt úgy gondolja, a HÉV-nek a villamosoknál sokkal nagyobb a kapacitása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×