eur:
393.82
usd:
365.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Átvonuló hidegfront miatt megázhatunk szombaton

Általános jelenség, hogy néhány napig tart a kánikula, vagyis nincs tartós meleg - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Az elmúlt hetek időjárására jellemző, hogy három-, négynapos kánikulai melegnek hidegfront vet véget. A héten pénteken érkezik egy ilyen, majd a jövő hét elején ismét melegszik az idő.

„A nyári időszakban normális az, hogy időnként hidegfrontok szakítják meg a meleg periódusokat. Az időjárás változékony jellegéhez ez hozzátartozik, tehát abszolút általános jelenségről van szó. Az elmúlt időszakban ráadásul az átlagnál melegebb és csapadékosabb volt a július, ennek ellenére tapasztalhattuk, hogy egy-egy napra jelentősen visszaesik a hőmérséklet” - mondta Tóth Tamás.

A következő napok időjárásáról a meteorológus azt mondta, pénteken és szombaton lesz változékony.

„Pénteken egy hidegfront éri el Magyarországot, de csak nagyon lassan mozog kelet felé, és éppen itt oszlik majd fel, ez azt jelenti, hogy pénteken napközben a Dunántúl nyugati felében már lehetnek záporok, zivatarokat, miközben az ország más részein még kánikulára számíthatunk. Szombaton viszont inkább a középső részben, a főváros környékén és a Duna–Tisza közén okoz záporokat, zivatarokat. Vasárnapra pedig el is felejthetjük ezt a hidegfrontot; a felhőzet feloszlik, csak kevés gomolyfelhő képződhet” - jelezte Tóth Tamás.

A csapadék mennyiségéről az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa azt mondta, kisebb körzetekben, nem összefüggő esőzés várható, lesznek olyan helyek, amelyek teljesen szárazon maradnak, de van, ahol akár nagyobb mennyiségű, akár 20-25 mm csapadék is összejöhet. A nyári csapadékokra jellemző a területi változékonyság, előfordul, hogy Budapesten sem mindenhol esik az eső.

Az előrejelzések szerint a jövő hét elején alapvetően napos, száraz, meleg, 30 fok körüli hőmérsékletű időjárás várható, extrém kánikulára nem kell készülni. A jövő hét második feléig nem várható újabb lehűlés – tette hozzá Tóth Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×