Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Átadták a Szociálpolitikai Tanács szakmai kollégiumi tagjainak megbízóleveleit

Átadták a Szociálpolitikai Tanács szakmai kollégiumi tagjainak megbízóleveleit kedden Budapesten.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az eseményen úgy fogalmazott: a megjelenteket az köti össze, hogy mindig keresik, miként tudnák megújítani az ellátást, a gondozást, a szolgáltatást a segítségre, támogatásra várókért.

Azért fontos ez az alkalom, mert meg tudják mutatni a társadalomnak, hogy a kormány komolyan veszi a szakmai dialógust, intenzív párbeszédre törekszik, valamint jelzik a szakmának, hogy megbecsülik a tudást, a tapasztalatot - mondta.

Hozzátette, hogy a szociális területen dolgozók munkája, tapasztalata az ágazat "aranytartaléka", ezért a kormányzat és a társadalom felelőssége, hogy megbecsülje őket.

Czibere Károly hangsúlyozta, a szakmai kollégiumok a minisztérium és az ágazat vezetésének közvetlen tanácsadó testületei, valamint a szakmafejlesztés csúcspontjai lesznek.

Tájékoztatása szerint azok vesznek részt a kollégiumok munkájában, akik a lehető legjobban átlátják egy adott szakterület összefüggéseit, a terület "rögvalóságát" éppúgy, mint a korszerű szakirodalmat, a kutatási eredményeket vagy a szakemberek helyzetét, és ezekből vonnak le következtetéseket, alkotnak javaslatokat a tárca számára.

Az államtitkár kiemelte: fontos, hogy az ágazatirányításnak kiszámítható alapja legyen. A kormány a döntéshozatal szakmaiságát "alapvetően a kollégiumokra szeretné építeni", mert azok képesek a szakmában kialakult "aranytartalékot" megőrizni, fejleszteni és a rászoruló emberekért kamatoztatni - tette hozzá.

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt mondta: a szakmai építkezés fontos állomását jelenti a kollégiumok megalakulása. Ehhez a keretet adták meg - tette hozzá -, amelyet a szakmának kell kitöltenie.

Hét kollégium alakult, mindegyik tizenkét taggal. Foglalkoznak az idősek, a fogyatékossággal élők, a szenvedélybetegek, a hajléktalanok, a szociális és gyámügyi igazgatás, valamint a rehabilitációs és fejlesztő foglalkoztatás ügyeivel.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×