eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Több mint 200 iskola tiltakozott ma

A Civil Közoktatási Platform szerint jóval több mint 200 iskola vett részt a reggeli tiltakozó akcióban, noha egyelőre kétszázan regisztráltak. A szervezet szóvivője sokan vállaltak szolidaritást a kezdeményezéssel.

A mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget egyórás időtartamra. Azt kérte, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének a közoktatásban szeptembertől.

A Fecebookon az "Egyórás tiltakozás az oktatás szabadságáért" címmel szereplő megmozdulás 2700 érdeklődőt és 3700 résztvevőt tüntet fel. Ercse Kriszta, a polgári engedetlenséget támogató, a közoktatás átalakításáról szóló elképzelésit 12 pontban megfogalmazó civil közoktatási platform szóvivője kedden azt mondta, tudomásuk szerint mintegy 250 iskola csatlakozott a szerdai akcióhoz.

A kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozást nyílt levelükkel elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium az akcióban részt vevő tanárai nyolc és kilenc óra között kertészkedtek, szemetet szedtek, fát ültettek. Az iskola többi tanárja a diákok felügyeletét vállalta, ők és a tanulók az iskola udvarát takarították.

Az akcióban a tanárokon kívül szülők és szimpatizánsok is részt vettek, de ott lehetett látni az MSZP és a DK néhány helyi politikusát, valamint szakszervezeti vezetőket is.

Pilz Olivér, az iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke újságíróknak azt mondta: bízik abban, hogy hamarosan elkezdődnek a tárgyalások a kormánnyal, "célunk nem az, hogy az utcára vonuljunk folyamatosan, hanem tárgyalni szeretnénk, most a legsürgetőbb a tizenkét pont lenne, a határidők itt vannak napokon belül". Ezzel kapcsolatban egyebek mellett a tankönyvrendelést, az érettségit említette.

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium körül élőláncot alkottak a polgári engedetlenségi akcióval szimpatizálók. Ezt megelőzően, a demonstráció elején az iskola kapuján reggel nyolckor kilépő igazgató azt mondta, hogy a gimnázium az egész oktatási rendszert szimbolizálja: az egykor gyönyörű épületről most hullik a vakolat. Pukli István ezután felolvasta a civil közoktatási platform 12 pontját.

A rendőrség az akció idejére lezárta a Hungária körút és a Hermina út között az Ajtósi Dürer sort, amelynek több sávját, valamint a gimnázium előtti járdáját elfoglalták a szimpatizánsok a rendezvény elején és végén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Ukrán és magyar tisztviselők telefonbeszélgetést folytattak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatokban elért eredményeket. Andrij Ermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője és Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere megállapodtak abban, hogy a jövő héten ismét megbeszélést tartanak, és folytatják a közös munkát az ukrán elnök és Magyarország miniszterelnöke közötti találkozó előkészítéséhez – számolt be az ukrán Rubryka.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×