eur:
393.85
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Módosítást fogadott el a nok-törvényhez a törvényalkotási bizottság

Tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosításokat fogadott el az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslathoz az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kedden.

A változtatások a többi között rögzítik, hogy a közösségszervező köteles folyamatosan fenntartani a törvényben meghatározott tartalék szintjét. Egy változtatás a kiszámítható működés érdekében a rendkívüli befizetések összegét a hátralék 40 százalékában maximálja, míg a licitekét annak 60 százalékában.

Egy módosítás kimondja, hogy a közösség a tevékenységét - az előre megjelölt időtartamon túl - addig folytatja, amíg minden tagja ingatlanhoz nem jut.

A törvény kimondaná azt is, hogy a szervező zrt. vagyona elkülönül az általa működtetett nok vagyonától.

Változna még az is, hogy ha a közösséget az előzetes megállapodástól számítva fél éven belül nem veszik nyilvántartásba, a lakásvásárló mentesül a kötelezettségek alól, és a szervező köteles visszafizetni neki a regisztrációs díjat.

Az így módosított javaslatról szerdán szavaz a Ház.

Az előterjesztő nevében Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a testület előtt azt mondta: a garanciális szabályok egyértelművé tételével kívántak eleget tenni az államfő által javasoltaknak. Mint mondta, ezt szolgálja a jogi személyek működésének, felelősségének elhatárolása egymástól vagy a 3 százalékos tartalék-fenntartási kötelezettség egyértelműsítése, és a tevékenység fenntartása mindaddig, amíg minden tag lakáshoz nem jut.

Az ellenzéki felszólalók ezzel szemben úgy ítélték meg: nem kerültek be maradéktalanul a javaslatba az államfő által kért garanciák.

Harangozó Tamás (MSZP) kijelentette: "önöket egyáltalán nem hatotta meg az államfő vétója", a megjelölt kifogásoknak ugyanis legalább a felére nem adtak választ. A jogszabályt továbbra is "jogalkotással elkövetett korrupciónak" nevezte. Közölte: a kisbefektetőket továbbra sem védi semmi, a konstrukció szerinte arról szól, hogy "az egyszerű kisember" fizet, míg a jobbmódú korábban, mások pénzéből jut lehetőséghez. Minden állampolgárnak azt tanácsolta, hogy "messziről kerülje el" ezt a befektetési formát.

Szilágyi György (Jobbik) szerint a kormányoldali politikusok is pontosan tudják, hogy a közösségek bedőlhetnek, ezért nem állítanak mögé garanciát. Frakciótársa, Lukács László György szintén a garanciákat kérte számon az előterjesztőn, és szerinte az államfő sokkal nagyobb volumenű változtatást tartott volna szükségesnek. Rákérdezett arra is, hogy a betétbiztosítás mennyiben drágítaná a konstrukciót.

Balla György (Fidesz) ugyanakkor az államfői levéllel kapcsolatban arra mutatott rá: működik a fékek és ellensúlyok rendszere.

Tuzson Bence a felvetésekre úgy reagált: garancia például, hogy a szervező csődje nem érinti a közösség vagyonát. Hangsúlyozta azt is: a források csak állampapírban vagy ingatlanba fektetve tarthatók.

Lukács László György kérdésére az államtitkár úgy felelt: az Országos Betétbiztosítási Alap banki betétek biztosítására jött létre, erre a struktúrára "nehéz lenne ráhúzni", saját biztosítási forma pedig csak nagy számú, több ezer közösség létrejötte esetén lenne képes fedezetet nyújtani. Ezért a rendszerbe kell építeni a biztosítékokat - jelentette ki -, személyi garanciákkal, jegybanki felügyelettel, megfelelő alaptőkével.

A jogszabályt két hete - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a kormány javaslatára, ám azt az államfő megfontolásra visszaküldte a Háznak.

Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban résztvevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. Álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a nok és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

Az Országgyűlés házszabálya értelmében az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabályt a törvényalkotási bizottság tárgyalja, ahhoz csak ez a testület nyújthat be módosító javaslatot olyan részekhez, amelyeket a köztársasági elnök kifogásolt. Ezen túl csak a hatálybalépés módosítható. Ezt követően a Ház a törvényalkotási bizottság jelentéséről és módosító javaslatáról vitázhat.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×