eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Felfüggesztett börtönre ítélte a volt szocialista honvédelmi minisztert a Fővárosi Törvényszék

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.

Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: Juhász Ferencet két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a másodfokú bíróság, a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt elmarasztalt Fapál Lászlót pedig egy év, két év tíz hónapra felfüggesztett szabadságvesztéssel, továbbá a vádlott ingatlanának 65 százalékos tulajdoni hányadára vagyonelkobzást rendelt el.

Juhász Ferenc az ítélet kihirdetése közben, a rendelkező rész hallatán elhagyta a tárgyalótermet - mondta a szóvivő.

Szóbeli indoklásában a törvényszék azt emelte ki: a korábbi, elsőfokú felmentő ítélet tévesen értelmezte a honvédelmi minisztert terhelő vagyonkezelői jog tartalmát, amikor csak a honvédelmi miniszteri rendelet formális betartását kérte számon. Továbbá téves volt az elsőfokú ítélet abban a vonatkozásban is, hogy a rendelet lehetőségeinek kihasználása nem a vádlottaknak, hanem a jogszabályalkotónak róható fel.

A másodfokú bíróság megállapította: Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként az államháztartásai törvény szerint felelős a kezelésébe tartozó vagyon rendeltetésszerű felhasználásáért.

A törvényszék a büntetéskiszabás során súlyosító körülményként értékelte többi között azt, hogy a két vádlott kormánytagként, illetve állami vezetőként követte el cselekményét, ugyanakkor enyhítő körülményként a jelentős, csaknem egy évtizedes időmúlást.

A törvényszék csütörtöki döntése nem jogerős, ugyanis a védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd harmadfokon - tette hozzá Póta Péter.

A büntetőeljárás a 2010-es kormányváltás után Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentésére indult. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, Juhász Ferenc többször is úgy nyilatkozott: álláspontja szerint a Fidesz és az ügyészség által "összerakott" koncepciós eljárás folyik ellenük.

A vád szerint Juhász Ferenc a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014 februárjában kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete bűncselekmény hiányában mentette fel mindkét vádlottat.

Akkor az elsőfokú bíróság szóbeli indoklásában úgy vélekedett: Fapál László lakáshoz jutása a jogszabályoknak megfelelően történt, a miniszternek joga volt elidegenítésre kijelölni a lakást, mivel azt vagyon- és lakásgazdálkodási érdekek támasztották alá. Fapál László szolgálati jogviszonya az államtitkári poszt betöltésekor is fennállt, így semmi nem zárta ki, hogy több évtizedes szolgálati jogviszonya alapján nyugállományú katonaként a lakást megvásárolhassa.

Az elsőfokú bíróság kitért arra is, hogy 1994-től 2012-ig, Keleti György, Szabó János, Szekeres Imre és Hende Csaba miniszterek időszakában is több kettős jogállású államtitkár vásárolhatott lakást a HM-rendelet alapján. Továbbá Fapál a HM-rendelet szerint élete végéig maradhatott volna a lakásban bérlőként, vagyis még húsz-harminc évig a HM-nek kellett volna állnia a lakás költségeit, ezért lehetett indokolt a lakás eladása.

Azzal kapcsolatban, hogy Fapál László 66 millió forint helyett 27 millióért vette meg a zuglói társasházi lakást, a bíróság arra hívta fel a figyelmet: az árképzéskor a HM-nek tekintettel kellett lennie a katonai szolgálati viszony időtartamára, vagyis az árképzési szabályok tették lehetővé, hogy ennyiért vásárolja meg a lakást, nem pedig valamiféle különleges kedvezmény.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×