Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Több mint 86 ezer menedékügyi eljárást szüntettek meg eddig

A menedékjogi kérelmezők zöme még a döntés előtt elhagyja az ország területét - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, hozzátéve: emiatt több mint 86 ezer ügyben megszüntette az eljárást a menekültügyi hatóság.

Kiss Attila elmondta: érdemi döntés mintegy 2800 ügyben született. Ezek közül 2400 esetben elutasították a menedékjogi kérelmet, és mindössze 400-ban hozott valamilyen nemzetközi védelemmel kapcsolatos döntést a hatóság.

A BÁH főigazgató-helyettese kitért arra is, hogy 559-en vannak befogadó intézményekben. A határzárral kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt szerdán egy embert helyeztek idegenrendészeti őrizetbe a hatóságok - tette hozzá.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: év eleje óta már több mint 330 ezer illegális bevándorló érkezett az országba. Szerdán a magyar-szerb határszakaszon 74, a magyar-horvát határszakaszon 6022 ember ellen intézkedtek a rendőrök illegális határátlépés miatt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×