Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kevesebbet késik a Széll Kálmán tér átadása

"Úgy sikerült a feladatokat átstrukturálni, hogy a 7 hónapos csúszásból 2015 folyamán összesen 4 hónapot megspóroltunk" - mondta Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyet csütörtökön 18 órától hallgathatnak meg.

Tekerjük vissza történetet és akkor megértjük, mi is történt. Az egész közbeszerzési eljárás még 2014-ben 7 hónapos késedelmet szenvedett. Ezért csak 2014 novemberében került sor aláírásra.

Ehhez tartozott a 2016. februári befejezési dátum, és ehhez képest kellett a projektet elindítani. 2014 novembere után, mikor szerződéskötésre került sor - én magam 2015 januárjában találkoztam a projekttel élesben - gyakorlatilag azzal kellett kezdenünk az évet minden más egyéb feladat mellett, hogy megvalósítsuk a projekt teljes körű újrastrukturálását.

Az eredeti elképzelésben már 2014 nyarán elkezdődött volna a kivitelezés, és 2014 nyarától két nyár és egy tél állt volna rendelkezésre. A kivitelezési szakma jellemzője, hogy nyáron jobb építkezni, mint télen. Ha két nyár és egy tél áll rendelkezésre, ilyen sorrendben, akkor nem ugyanaz a technológia és a kivitelezési forgatókönyv, mint ha két télen és egy nyáron történik a kivitelezés.

2015 elején a teljes projektet a kivitelezéssel párhuzamosan újra kellett strukturálni. De az emberek sajnos nem tudják, hogy egy 7 hónappal elhúzódott közbeszerzési eljárás után a kivitelezés milyen fennakadást és többletterhet okoz.

A kivitelezővel nagyon rugalmasan és nagyon jól együtt tudtunk működni és sikerült olyan struktúrát kialakítani, hogy a 7 hónapos közbeszerzési késedelemből ledolgoztunk négyet. Tehát a gyakorlatban így csak három hónapot csúszott, egyébként hetet kellett volna. De úgy sikerült a feladatokat átstrukturálni, hogy abból a 7 hónapos csúszásból 2015 folyamán összesen 4 hónapot megspóroltunk.

Tehát valóban igaz, hogy az eredeti szerződéshez és az ütemtervhez képest később kerül majd átadásra. De nem annyival később, mint amennyivel megcsúszott a projekt menet közben. Én ezt hihetetlen eredménynek tartom, és mind a kollégáim, mind a kivitelezők rengeteget dolgoztak.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×