A magyar kormányfő szerint a jobb élethez nem fűződik alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz. Orbán Viktor a Bild című német lapnak adott interjúban természetesnek nevezte az együttérzést a migránsokkal, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég, cselekedni kell. Azt is közölte: a magyar hatóságok kézben tartották a menekülthelyzetet, amikor viszont Berlin bejelentette, hogy az uniós szabályokat átmenetileg hatályon kívül helyezik, kitört a káosz. Arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután jövő kedden lezárulnak Magyarország határai, a miniszterelnök kijelentette: vissza, oda ahonnan jöttek. Sigmar Gabriel német alkancellár bírálta Orbán Viktor menekültügyi politikáját.
Behívatta hétfőre a budapesti osztrák nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztérium az osztrák kancellár nyilatkozata miatt. Werner Faymann a Der Spiegel című lapban bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt. Az osztrák kancellár kijelentette: a magyar kormányfő felelőtlenül cselekszik, amikor mindenkit gazdasági menekültnek nyilvánít, és tudatosan az elrettentés politikáját alkalmazza. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: az osztrák kancellár viselkedése és nyilatkozata teljes mértékben méltatlan egy 21. századi európai vezető politikushoz.
A hét végére már 4300 magyar katona teljesít szolgálatot a déli határnál - nyilatkozta a honvédelmi miniszter a Magyar Időknek. Simicskó István legfontosabb feladatként jelölte meg a műszaki határzár kiépítésének felgyorsítását és ezzel indokolta a térségben lévő katonák létszámának növelését is. Közölte: jövő keddtől - azaz a jogszabályváltozások hatályba lépésétől - arra készülnek, hogy alapesetben a rendőrség intézkedik, a katona pedig biztosítja a rendőrök munkáját. Hozzátette: használhatnak fegyvert a katonák, ha saját illetve a társaik, vagy a velük együttműködő rendőrök élete veszélyben van.
Elkezdődött az ideiglenes biztonsági határzár hiányzó szakaszának építése a Horgos-Szeged vasútvonalnál, ahol a sínek keresztezik a magyar-szerb országhatárt - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Az elmúlt hetekben a Magyarországra érkező migránsok többsége itt lépte át a zöldhatárt. Mintegy 40 méteres szakasz az, ahol minden akadály nélkül átjárható a zöldhatár. Ide fogvatartottak büntetés-végrehajtási őrök felügyelete mellett tíz horganyzott acél oszlopot állítottak föl.
Folyamatosan indulnak a vonatok a Keleti pályaudvarról Hegyeshalom irányába, egy vonatra 200-500 ember fér fel - hangzott el az M1-en. A tudósítás szerint a pályaudvarnál található tranzitzóna több részre van osztva, egyikben azok a menekültek vannak, akik még nem váltottak jegyet, egy másikban csak az érvényes jeggyel rendelkező férfiak, és van egy családok részére fenntartott zóna is. A nyugatra induló vonatokon meghatározták, hogy mely kocsikra szállhatnak fel az érvényes jeggyel rendelkező magyar és külföldi állampolgárok, majd a fennmaradó helyektől függően eldöntik, hogy egy, kettő vagy három kocsira szállhatnak fel az menekültek.
Folyamatosan érkeznek a migránsok a hegyeshalmi vasútállomásra, ahonnan továbbra is gyalog haladnak az 1-es úton lévő kishatárátkelőhöz Ausztriába. Szőke László, Hegyeshalom polgármestere elmondta: a rendőrök az elmúlt napokhoz hasonlóan megvárják a 15-20 perc különbséggel Győrből és Budapestről befutó vonatokat, amelyekről mintegy félezres csoportokban kísérik a migránsokat gyalog az osztrák határhoz. Onnan a határon átlépve haladnak tovább a migránsok Nickelsdorfba, ahonnan buszok viszik el őket.
Európai szolidaritásért tüntettek civilek a Keleti pályaudvarnál. A résztvevők közös menekültpolitika kidolgozását, valamint egy Nyugat-Európába vezető magyarországi tranzitfolyosó kialakítását követelték. A demonstráció egy Európa-szerte szervezett tüntetéssorozat részeként szorgalmazta a menekültek befogadását. Koppenhágában mintegy 30 ezren tüntettek a menekültek befogadása mellett. Több tízezren tüntettek Londonban is a menekültekkel való szolidaritást sürgetve. Utcára vonultak a lengyel, cseh és szlovák fővárosban is a menekültek befogadását pártoló és ellenző tüntetők.
Jeremy Corbyn lett a brit Munkáspárt új vezetője és miniszterelnök-jelöltje. A legnagyobb brit parlamenti ellenzéki erő választásának eredményét a párt rendkívüli kongresszusán jelentették be. A Munkáspárt élére azért kellett új vezetőt választani, mert az előző vezető, Ed Miliband lemondott a májusi parlamenti választásokon elért súlyos vereség után. Jeremy Corbyn politikai programja még sokkal markánsabban baloldali, mint elődjéé volt.
Benyújtotta Ibráhím Mahlab egyiptomi miniszterelnök a kormány lemondását, amelyet Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő elfogadott - derül ki egy elnökségi közleményből. A mindössze egy hónappal a parlamenti választások előtti váratlan lépés hátteréről egyelőre nincsenek információk, annyi bizonyos, hogy az elmúlt napokban az egyes minisztériumokban uralkodó korrupcióról szóló híreket közölt a helyi média.







